Jön a Lada Vesta novembertől

Elkezdték a Lada Vesta gyártását. Az autó 70 százalékában orosz alkatrészekből készül. Jó szokásból a Lada kemény télálló tulajdonságokkal rendelkezik.


Állítólag az ajtózárak fagyás biztosak. Az ablakkereteket úgy alakították ki, hogy megakadályozza azt, hogy a hó behulljon az utastérbe. A kapcsolók és kezelőszervek is tökéletesen működtethetők kesztyűben.

1

Első sorban ez a hazai orosz piacon bír jelentőséggel, ahol a várva várt új Ladát már novembertől forgalmazni fogják. A modellt a Renault-Nissan Szövetség bevonásával fejlesztették.

A Lada Vesta 4410 milliméter hosszú, 1764 milliméter a szélessége. Magassága 1497 milliméter, a tengelytávja pedig 2635 milliméter. A csomagtartó osztva bővíthető, amelynek űrtartalma 480 literes.

Kezdetben az autó 106 lóerős motorral készül, amelyet 16 szelepes és 1600 köbcentis motorral lehet kapni, 5 fokozatú váltóval.

2

Később ugyanehhez a motorhoz terveznek automata váltót is, amely szintén 5 fokozatú lesz.

Ugyan erre a blokkra 8 szelepes hengerfejet is terveznek, amely 87 lóerős alapmotor lesz. A csúcsmotort szintén 1,6 köbcentiméteresre tervezik, de ezt már a Nissan adja, amelyhez 5 fokozatú váltót szerelnek. Teljesítménye pedig 114 lóerő lesz.

A Lada Vesta egy világrekorder a gyár szerint, hiszen a tanulmánytól a gyártásig csupán 1 év telt el.

3

A szériafelszereltséghez hozzá tartozik még a hőszigetelő ablaküvegek, deréktámasz, magasságot állítható vezetőülés és a 4 irányban szabályozható kormány. Az autóhoz klímaberendezés és ülésfűtés egyaránt tartozik és persze az elmaradhatatlan navigációs berendezés.

A Lada Vestát oroszországi piacokon 2015. november 25-től lehet vásárolni. Ára nagyjából 2,58 millió forintnak megfelelő rubel lesz.

4

Forrás: vezess.hu

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com