Kanadai gyerekek őszinte videóban üdvözlik a szíriai menekülteket

A kanadai kormány egy videót készített, amelyben a kanadai gyerekek köszöntik az országba érkező szíriai menekülteket.


„Nem tudom elképzelni, milyen szörnyűségen mentetek át a saját országotokban. Remélem, boldogok lesztek itt, Kanadában. Találkozunk a suliban” – mondják többek között a kanadai gyerekek, akik így köszöntik új szomszédaikat.

3fjxkxrcfcbzhcczehvtjmwqdav3vhfdjmimsb3ce8f9tps1f5shdpk8ac4fvrok

Nemrég itt írtunk arról, hogy Kanada 35 ezer szír menekültet fogad be, ebből az elsők a napokban már meg is érkeztek. A katonai repülővel érkező szír menekülteket a torontói repülőtéren, Justin Trudeau kanadai miniszterelnök fogadta.

tonbari-family

„Ez a nap mindannyiunk emlékezetében megmarad. Erőforrást jelentenek ezek a menekültek Kanadának, az ország nyílt szívvel jövőt kínál nekik és gyermekeiknek” – mondta el a miniszterelnök.

elite-daily-WelcomeToCanada-600x300

A kormány február végéig 25 ezer szír menekültet fogad be, a tervet mind a tíz kanadai tartomány vezetője és az ellenzék is támogatta.

A Toronto Star napilap pedig címlapján köszöntötte angolul és arabul is a Kanadába érkező menekülteket.

A YouTube-ra pedig felkerült egy megható videó, amelyen a kanadai gyerekek örömmel köszöntik a szíriai menekült gyerekeket.

o-CANADIAN-KIDS-WELCOME-SYRIAN-KIDS-facebook

"Mindenki szereti Kanadát, mert négy évszakunk van" – mondja egy kisfiú.

"Itt minden megvan, amire szükségetek lesz... Nincs háború, biztonságban járhatunk iskolába" – jelenti ki egy kislány

fjnrib0wpp1pedpakzfv1bfyb9azwyg7ebllikiblkdcjposuhvw6vusoeoml7fr

"Azt szeretném, ha barátok lennénk" – mondja mosolyogva egy másik gyerek, aki hozzáteszi, reméli, hamarosan találkoznak a suliban.

hqdefault



Forrás: nlcafe

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com