Káros a sok alvás

Napjainkban egyre növekszik azoknak a száma, akik túlságosan sokat alszanak. Rengeteg helyen olvashatunk, és hallhatunk az alváshiány okozta problémák jelentőségéről, azonban a túl sok alvás következményeiről senki nem beszél. alvas_alvasido_01


Sokan panaszkodnak az alváshiány miatt, de egyre jobban növekszik azon felnőtt emberek száma, akik naponta már több mint kilenc órát képesek aludni- tudhattuk meg egy amerikai kutatás eredményéből. 1985-ben már készült ilyen felmérés, akkoriban a felmérésben résztvevők 28%-a aludt napi több mint kilenc órát, ez az arány azonban 2007 végére 37%-ra növekedett.

Érdekes, hogy azok száma, akik naponta kevesebb mint hat órát töltenek alvással 11%-ról lecsökkent 9%-ra 1985 és 2007 között.

Térjünk a lényegre. A kutatók vizsgálatokat indítottak, hogy milyen következményekkel járhat a túl sok alvás. Megdöbbentő tényeket hoztak összefüggésbe a dologgal, mint például a szívbetegségeket, gondolkodási zavarokat, és bizony a korai elhalálozás esélyének növekedését is.

A Sydney Egyetem 10 országot vont be a kutatásba, így széles körben vizsgálta az alvási szokásokat. Az eredmények egyértelműen alátámasztják, hogy az Egyesül Államokban az alanyok a 2007-es kutatás alkalmával 1,5-szer nagyobb valószínűséggel nyilatkozták azt, hogy naponta több mint kilenc órát alszanak, és 15%-al kisebb valószínűséggel válaszolták azt, hogy naponta kevesebb mint hat órát töltenek az ágyban, az előző 1895-ös kutatáshoz képest.

Ausztráliában, Finnországban, Svédországban és Angliában a résztvevők nagy százaléka szintén azt válaszolta, hogy napi kilenc óránál többet szokott aludni, csökkenést csak is kizárólag Kanadában és Olaszországban mutattak ki.

A sok alvással összefüggésbe hozható egészségi állapotot még nem bizonyították ténylegesen, így további vizsgálatokra és felmérésekre lesz szükség, mindenesetre azért, ha tehetjük maradjunk meg a napi 8 óra alvásnál.

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com