Keresztény húsvéti tojás helyett muszlim csokitojást árul két brit áruházlánc

Nagy-Britannia két legnagyobb áruháza idén már "egyedi módon" értelmezi a húsvétot.

Sainsbury’s és az Asda ugyanis elutasította, hogy húsvéti csokitojásokat áruljon. A The Real Easter Egg nevű tojások helyett inkább a muszlimok számára engedélyezett halal nevű csokitojást árulják.



A két áruházlánc azért mellőzte a húsvéti csokitojást, mert ahhoz egy füzet jár, amelyben a húsvét jelentőségét írják le. A belga cég, Guylian által gyártott halalhoz azonban nincs ilyen húsvéti melléklet.

Ezzel szemben a Tesco, a Morrisons és a Waitrose továbbra is árulja a kereszténység fontos ünnepét hirdető terméket. -írja a Daily Mail.
A Real Eeaster Egg csokitojáshoz egy 24 oldalas színes, érdekes kis könyv is jár, amelyben elmondják Jézus halálát és feltámadását. "A tojás a remény és az új élet kezdetét szimbolizálja" – írják.



A csokitojásokat gyártó cég a Meaningful Chocolate vezetője, David Marshall szerint a két áruházlánc vevőinek is joga lenne a termékük megvásárlásához.
"A kutyák számára külön adventi naptárt árusítanak, de a mi keresztény húsvéti tojásunkat nem árulják" – közölte.

Idén a húsvéti tojáskereső, azaz a National Trust játékából is szándékosan kihagyták a húsvét szót. Azzal indokolták, hogy ez a szponzor, az édességgyártó Cadbury döntése. Még a brit miniszterelnök, Theresa May is nevetségesnek minősítette a történteket.



A tojáskereső játékból a húsvét szót azért vehették ki, hogy a más vallásúak illetve az ateisták számára is megfeleljenek.
A Cadbury cég szóvivője a döntést azzal indokolta, hogy, a húsvéti kampánynak évente más nevet adnak. Cadbury’s Great British Egg Hunt („A Cadbury nagy brit tojásvadászata”) elnevezést választották. Az anglikán egyház szóvivője az eset után úgy nyilatkozott, a Cadbury és a National Trust „félresöpörte a hitet”

Forrás: 888.hu

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com