Kereszteződésben hagyta ott a gyerekét
Egy kínai nő a minap egyszerűen otthagyta két év körüli kisfiát egy kereszteződésben a zebra előtt. A kis csöppség egy motorbiciklin ült egy hordozóban, mikor a rendőrök megérkezett és láthatóan meg volt ijedve.
A szerencséje az volt, hogy a rendőrök észrevették, hogy ott van egyedül és azonnal a segítségére siettek. Többen is körülvették, majd elkezdték keresni az anyukát, aki csak úgy eltűnt, egyedül hagyva a gyereket. Valószínűleg a motor hibásodhatott meg és azért nem tudott tovább menni vele. A rendőrök végül feltolták az útról a motort a járdára és megpróbálták megnyugtatni a kisgyereket, és telefonálgattak, hogy kiderítsék az anyja hollétét. Végül megtalálták a nőt, aki még nem hogy hálás lett volna nekik a segítségért, hanem egyenesen nekik esett.
A következőket mondta: " Miért nem hagynak békén? Én csak el akartam menni ennivalót venni a gyereknek a közelben. Mire a rendőrök így reagáltak: " Hölgyem, ha már megszülte ezt a gyereket, akkor vigyázni is kötelessége rá. Veszélyes dolog motorra ültetni és otthagyni, ahol az autók járnak, a zebra előtt."
A nő végül egy kisebb vita után elismerte, hogy hibázott, majd elment a gyerekkel együtt.
(liveleak)
Hozzászólások