Készülődik az orvostudomány legnagyobb botránya

Kilépett egy újabb orvos az oltások színfalai mögül! A leleplezők táborához immár egy újabb úriember is csatlakozott Dr. Peter Fletcher személyében.


Amerika nem sokat habozik, ha arról van szó, hogy cenzúrázni kell. Így volt ez a Vaxxed című új film, aminek vetítését bizonyos politikusok immár két filmfesztiválról is levették. A film William Thompson leleplező tudományos munkáját mutatja be, aki a publikummal ismerteti kollégáival együtt, hogy miként csaltak, hazudtak az MMR oltóanyaggal kapcsolatban. Ezzel a hazugsággal pedig elhitették az amerikai polgárokkal, hogy az autizmus és a vakcinák között semmiféle összefüggés nem létezik.

1

Az oltások színfalai közül kiválva Dr. Peter Fletcherről a Daily Mail publikált egy cikket az orvosdoktor félelmeiről az MMR oltások kapcsán.

A világhírű lap Dr. Fletchert az egészségügyi szervezet egyik legfontosabb szakemberének tüntette fel, aki döntéseiben felelős volt az oltóanyagok biztonságát illetően. A nevezett oltóanyaggal kapcsolatban az orvos az amerikai kormányt vádolja.

Fletcher az Egészségügyi Minisztérium volt szakmai igazgatója azt állítja, hogy amennyiben bebizonyosodik, hogy az MMR vakcina autizmust okoz, akkor kitör az orvostudomány mindenkori legnagyobb botránya!

Az orvos szerint a kormány karöltve az orvosokkal elutasított minden kockázatoknak az értékelését.

Azt is említette, hogy nem egy gyógyszerbiztonsági perben volt már tanúként beidézve orvosszakértőként a szülők mellett. Ezidőtájt sok dokumentumhoz jutott hozzá és ezeket tanulmányozta. Fletcher szerint ezeket a dokumentumokat joguk van az embereknek is megtudni!

02

Az orvos felhívta a figyelmet, hogy a kanyaró-mumpsz-rubeola (MMR) oltás egyes gyermekek esetében agykárosodást okoz.

„Azonban bizonyos komoly befolyású, hatalmi pozícióban lévő személyeknek Nagy-Britanniában és sok más országban, a karrierje és jó híre függ az MMR vakcina biztonságától, így ők bármire képesek, hogy megvédjék személyes érdekeiket.”nyilatkozta Dr. Peter Fletcher.

A kiszivárogtató orvos a 70-es végén az Egészségügyi Minisztérium orvos szakértő vezetője volt és egyúttal felelős volt az oltások biztonságával kapcsolatos döntésekért.

Aggodalmainak először 2001-ben adott hangot, amikor felhívta arra a figyelmet, hogy az oltás elfogadásával kapcsolatban már a klinikai kísérletek sem voltak kielégítőek.

Az akkor megfogalmazott elméleti aggodalmak napjainkban válnak valóra gyakorlatban. A szakember szerint az MMR oltás nemcsak az autizmusért felelős, hanem egyes bélbetegségekért is.

„A klinikai és tudományos adatok egyre inkább afelé mutatnak, hogy az oltóanyagban jelenlévő élő kanyaró vírus agy-, bél- és immunrendszer károsodást okozhat az erre érzékeny gyerekeknél.” mondta Dr. Fletcher.

„Kevés egymagában perdöntő tudományos bizonyíték áll rendelkezésre, ami nem meglepő, hiszen minden esetben ez a helyzet, amikor a gyanú először felébred egy gyógyszer biztonságával kapcsolatban. Amikor egy oltás okozta káros hatásról van szó kisgyerekeknél, nagyon nehéz bizonyítani az összefüggést.

Itt most azonban azt látjuk, hogy a bizonyítékok megállíthatatlanul gyűlnek, mégpedig tiszteletben álló egyetemektől, klinikáktól és laboratóriumoktól a világ, különböző pontjain. Túl sok bizonyíték áll már rendelkezésre ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyjuk. Az állami és az egészségügyi hatóságok azonban úgy tűnik, minden további nélkül megteszik.” – áll a Daily Mail cikkében.

Az agyoncsépelt oltásellenes dolgok miatt egyre nagyobb satuba kerül az amerikai egészségügy gépezet az őt kiszolgáló médiákkal egyetemben! Az elhallgatás érdekében mindenképpen mindent meg fognak tenni, hogy a világméretű gyógyszer lobbi mindenki számára úgy szivárogjon ki, hogy az minden ember számára egyértelművé válik. Még a szkeptikusok számára is!

Autizmus Autizmus

A hivatalos nyilatkozatokban sem hisznek már egyre többen az átlagemberek, akik ugyebár nem megszállott konspirációgyártók a védőoltásokkal kapcsolatban.

Egyre többen jönnek rá arra, hogy itt már nem a gyermekek védelme a fontos, hanem a gyógyszer lobbi és a globális népirtás!

Cikkünk végén ezzel kapcsolatosan be szeretnénk mutatni egy előadás töredékét!

Hiszen egyre több szakember és ismert személy lép fel a nyilvánosság előtt, hogy hangot adjanak a gyógyszer lobbi nagyhatalmú kartell kezében létéről. A dezinformációk a Földön lakó emberiséget megvezetik.

Tételezzük fel, hogy az oltással kapcsolatban egy váza az asztal sarkán van. Már csak egy földrengés kell ahhoz, hogy az leessen és tartalma kiboruljon sokak rácsodálkozására.



Fletcher tanár úr matematikája Fletcher tanár úr matematikája

Forrás: idokjelei.hu

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com