Két év után működőképesen vetődött partra egy fényképezőgép Thaiföldön

Több mint két éven át hánykolódott a tengeren egy búvártokba zárt fényképezőgép, mielőtt működőképesen partra vetődött egy thaiföldi strandon: a kagylókkal benőtt, alig felismerhető tárgyra kisiskolások találtak rá, akik a gép tulajdonosát is felkutatták."El sem hiszem" - mondta a BBC Newsnak a fényképezőgép tulajdonosa, Cubakihara Szerina, hozzátéve, hogy nagyon megdöbbent, amikor a barátai elküldték neki az elveszettnek hitt fényképeivel teli Facebook-bejegyzést. A japán egyetemista még 2015 szeptemberében vakációzott barátaival az Okinava prefektúrabeli Isigaki-szigeten, mintegy 250 kilométerre keletre Tajvantól, amikor könnyűbúvárkodás közben elejtette a fényképezőjét. Cubakihara akkor úgy hitte, hogy örökre elveszítette a gépet.

    
A búvártokban lévő fényképezőgép azonban több száz kilométeres kalandra "indult" és végül egy tajvani strandon sodorta szárazföldre a víz, ahol egy csapatnyi általános iskolás diák talált rá, akik épp a partszakaszt takarították. "Egy 11 éves fiú találta meg a fényképezőgépet" - idézte fel Park Li, a gyerekeket kísérő tanár. Hozzátette: először azt gondolták, hogy tönkrement, ám a tokról akkor hirtelen lepattant egy kacsakagyló, feltárva a gombot, amely a szerkezetet nyitotta.
    

Egyetlen csepp víz sem volt a tokban és a jelek szerint maga a gép is jó állapotban volt. Nem sokkal később pedig az is kiderült, hogy még mindig fel van töltve. Az iskolába visszatérve aztán a diákok és Li megvitatták, hogy mi legyen a "lelet" sorsa. Először arra gondoltak, hogy nem kellene megnézni és kiposztolni a fotókat, ám végül úgy tűnt, ez az egyetlen módja, hogy megtalálják a tulajdonost.
   

Mivel a felvételek egy része Japánban készült, arra gondoltak, hogy japán lehet a gép tulajdonosa, ezért kínai és japán nyelvű bejegyzést tettek közzé a Facebookon. A posztot több mint tízezerszer osztották meg a felhasználók és mindössze egyetlen nap alatt Cubakiharához is eljutott a híre. A lány azt tervezi, hogy júniusban Tajvanra látogat, hogy személyesen mondjon köszönetet a diákoknak és tanárjuknak és hazavigye a kalandos sorsú fényképezőgépét.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com