Kéthetes „vizsgálati fogságba” került az ámokfutó vaddisznó – fotók

"Garázdaságot, hivatalos személy elleni erőszakot és súlyos testi sértést" követett el Rugó, az egy éves vaddisznó.


Ez a bűnlista olvasható a ketrecére tett cetlin. Ezért most kéthetes "vizsgálati fogságba", karanténba tették. Mivel közveszélyes, a zárkájába senki nem mehet be.

Az állat szerdán a IV. kerületben történő ámokfutása során a Pozsonyi úti lakótelepen feldöntött egy biciklis nőt, akit azóta kórházban ápolnak. Ezen kívül pedig halálra ijesztette a lakókat is. Azt hogy honnan tévedt ide nem derült ki többen látták előtte máshol is. pl. a Dagály-strandnál, vagy a Duna Pláza közelében is ólálkodott.

DLAPE20131023002

[ads1]
Az állat a IV. kerületben rendezett ámokfutást szerdán. Újpesten terítették le végül.

DLAPE20131023003

Először azt hittem, rosszul hallok, amikor a telefonban egy vaddisznó befogásához riasztottak – mondta később Pataki Gábor az Újpesti Állatvédelmi Járőrszolgálat vezetője, aki elsőként érkezett a megvadult disznóhoz. „Sikerült beterelnünk egy zárt gyártelepre, de itt sem maradhatott semmi biztonságban. Ami az útjába került, letarolta, felöklelte a ládákat, fel-le rohangált a lépcsőkön, és még egy rendőrautót is lezúzott.” – tette hozzá.

DLAPE20131023005

Az állatvédőknek végül altatólövedéket kellett bevetniük, hogy kiüssék a vaddisznót. Igyekeztek targoncára tenni és aztán be a kisbuszba. De mivel az altató csupán félóráig hatott az állat magához tért a járműben, majd újra támadni akart. Ezért kényszerzubbonyt kellett ráhúzni, majd pedig a Noé Állatotthonba vitték.

Elkülönített karámba került két hétre.

Két hétig tartjuk karanténban, hogy megtudjuk, nincs-e valami betegsége. A nehezén már túl van, nem pusztult bele a kaland okozta stresszbe, sőt eszik is rendesen, csak nagyon fél mindenkitől –mondta egy nappal később Schneider Kinga szóvivő.

4_o_vaddiszno1_GL_

Rugó csütörtökön már úgy ette a gyümölcsből, szénából, répából és kukoricából álló börtönkosztot, mintha mi sem történt volna.

Ha letelik a két hetes fogság, az állatorvostól függ, hogy szabadon engedik-e a mázsás vaddisznót. Az is lehet, hogy az otthonban fog maradni.

(blikk, fotók: mti/ma.hu)

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com