Kétszáz millió selejtes kínai óvszer Ghánában

Több mint 110 millió darab selejtes, kínai gyártmányú óvszert foglaltak le Ghánában. Az országban egyébként is számottevő a HIV fertőzöttek száma.


Becslések szerint körülbelül 200 millió selejtes óvszer kerülhetett az országba, ebből 110 milliót le is foglaltak a ghánai hatóságok.

A Kínában gyártott kondomok lyukasak voltak és könnyen el is szakadtak.

Az országban az egészségügyi szervezet rendszeresen végez erre irányuló ellenőrzéseket és teszteli a forgalomban lévő óvszereket. Így ütközött ki ez a probléma is. A lyukakat szabad szemmel nem, csak nagyítóval lehet látni.
A hatóságok elrendelték az ezüst csomagolású,"Be Safe" feliratú óvszerek begyűjtését.
A hír gyorsan elterjedt, több civil szervezet is segített a gyűjtésben. Sokan személyesen adták le a hibás óvszereket.

A helyi egészségügyi hivatal az AIDS és más nemi betegségek elkerülése érdekében évek óta ingyen osztogatja az óvszereket. Az ENSZ jelenlegi adatai szerint csaknem 230 ezer HIV fertőzött él a 25 milliós lakosságot számláló Ghánában.

forrás: BBC, afriport.hu

Hozzászólások

Ritka és drága gyümölcs a fekete alma

Ritka és drága gyümölcs a fekete alma

Luxusterméknek számít a Black Diamond alma.

Félmilliót adtak a majdnem kidobott játékért

Félmilliót adtak a majdnem kidobott játékért

Sokat érnek a gyűjtőknek a Kovap játékok.

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

http://ujhazak.com