Kettős szivárványok a világ több pontjáról

A szivárványok a legcsodásabb szemléltetői az élet egyik alapvető elemének, a víznek. Az esőt nem mindenki szereti, de vannak, akik egyszerűen rajonganak érte. Bármelyik oldalhoz is tartozunk, azért egy dologban egyet értünk. A szivárványok egyszerűen csodálatosak.


Ezekben a múló tüneményekben mindig van valami különös dolog, ami az ember szívét megdobogtatja. Ezt a szép természeti jelenségek hozzá méltatlan elemek is kisajátították már. Elegánsabb jelképként inkább többünk számára elfogadott az írásból ismeretes Isten szövetsége velünk, emberekkel. Bármiben is hiszünk, tény, hogy a szivárvány azoké, akik látják.

1

A jelenség egyáltalán nem ritka, csak éppen észre kell venni. A képsorokon látható dupla szivárványok látványához azonban kell egy kis mázli. A kettős szivárványnak az a lényege, hogy az esőcseppeken belül a Nap fénye kétszeresen tükröződik vissza. Ebben az esetben a külső szivárvány mindig halványabb, mint a belső és a színek tükör nézetben vannak egymással szemben. Vagyis az ív belsejében van a vörös és így végződik az ibolyával.

A következő felvételeken nemcsak dupla szivárványok vannak, hanem világunk híres és legcsodálatosabb tájait is láthatjuk a felvételeket készítőknek köszönhetően.

A namíb sivatag határa A namíb sivatag határa

A svájci Alpok A svájci Alpok

Afrika, Viktória-vízesés Afrika, Viktória-vízesés

Alaszka Alaszka

Argentína Argentína

Bulgária Bulgária

Colorado Springs Colorado Springs

Egy angliai mező Egy angliai mező

Franciaország Franciaország

Grand Canyon, Arizona Grand Canyon, Arizona

Illinois állam, Chicago Illinois állam, Chicago

Izland Skógafoss vízesés Izland Skógafoss vízesés

Kanada, Alberta Kanada, Alberta

Michigan, Felső-tó Michigan, Felső-tó

New York, Central Park New York, Central Park

Norvégia Norvégia

San Francisco-i Öböl-híd felett San Francisco-i Öböl-híd felett

Skócia, Skye szigetén Skócia, Skye szigetén

Új-Mexikó-i sivatag Új-Mexikó-i sivatag

(Ha érdekel)

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com