Kínozzák a migránsokat az ujjlenyomatukért az olaszok a jogvédők szerint

Az Amnesty International jelentésében az áll, hogy kínozták őket az ujjlenyomatukért, mivel nem voltak hajlandó adni.

Az olasz hatóságok jogsértést követtek el az emberjogi szervezet legfrissebb jelentése alapján. Eszerint kínzással is felérő eljárást vetettek be egyes esetekben. – számolt be róla a BBC.

Az AI azonban arról is ír, hogy a helyzetért az Unió is felelős, mert nagy nyomást helyez az olaszokra, hogy keményen lépjenek fel a migránsokkal szemben. Ezért történtek törvénytelen kitoloncolások és alkalmaztak jogsértő bánásmódot.

Az Olaszországba érkező menekültek sokszor megtagadják, hogy ujjlenyomatot vegyenek tőlük. Mindezt azzal indokolják, hogy másik európai országban akarják beadni a menedékkérelmüket.

 

A jogvédők tapasztalata az, hogy ilyen esetekben az olaszok önkényes elzárást alkalmaztak. Az AI-nak 24 olyan esetről van tudomása, ahol a hatóságok rosszul bántak a migránsokkal, előfordult, hogy megverték őket vagy sokkolták, hogy ujjlenyomatot tudjanak venni.

A jelentés alapján viszont többségében nem történt ilyen eset. Ezért független vizsgálatot kezdeményeztek, hogy a helyzetet tisztázni tudják.

Olaszországba az utóbbi 3 évben több mint 470 ezer migráns ért partot hajóval, többségük Afrikából jött. A veszélyes hajóúton több ezren vesztették életüket, ebben az évben is már 3750-en haltak meg.



Forrás: faktor.hu


Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com