A kisbaba érkezése tette boldoggá a félénk egykori versenykutyát

Egy fiatal házaspár nagy szeretettel vette magához a sokat szenvedett, versenyeztetett agárkutyust, Mosleyt.


A kutyus azonban annyira félénk volt, hogy Scott Merrihew és felesége azt vették észre, hogy távolságtartóan viselkedik velük.

mosley-5

Mosleyt 4 évesen fogadták örökbe, miután évekig agárversenyeken futtatták előző gazdái és keményen bántak vele.

mosley-8

A házaspár azonban hiába próbált meg szeretettel közeledni a kutyához és törődni vele, látták, hogy nagyon félénk és megtartja a távolságot.

mosley-7

Így ment ez éveken át, amíg a feleség meg nem tudta, hogy kisbabát vár, azaz új családtag érkezik.

Mikor ezt Mosley megérezte hirtelen teljesen másképp kezdett el viselkedni és kimutatta a szeretetét és bizalmát a gazdái felé.

mosley-6

A kismamát szinte végig óvta a terhessége alatt, vigyázott rá, hogy baja ne essen.

mosley-1

Mikor pedig megszületett a kis Lucas, Mosley nagy szeretettel és érdeklődéssel fogadta a pici babát.

mosley-3

A kutyus védelmezője lett az újszülöttnek és szinte állandóan őrködik felette.

Az egykor versenyzéshez és durva bánásmódhoz szokott agár teljesen megváltozott és egy bolondos, játékos házikedvenc lett, akin látni mennyire boldog.

980x

maxresdefault

mosley-2

rescue-dog-loves-baby-greyhound-racing-mosley-lucas-2

Forrás: erdekesvilag.hu

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com