Kitakarták a női előadók arcképét az Iszlám Béke konferencia szórólapján

Visszásan ellentmondó üzenetben hívták fel a figyelmet egy iszlám békekonferenciára Ausztráliában. A mérsékelt muszlimok által rendezett esemény hivatalos szórólapjáról egyszerűen kitakarták a női előadók arcképét.
 
A szórólap így olyanra sikerült, hogy 12 néhol mosolygó férfi képe és három kitakart, arc nélküli, burkába öltöztetett női sziluett látszik rajta.
A dolog iróniája, hogy a szórólapot egy olyan muszlim konferencia népszerűsítésére készítették, amelynek célja a béke közvetítése.

A szórólapon kitakart, a konferencián szintén felszólaló nők egyébként pedig komoly tanulmányi fokozatot megszerzett pszichológusok, tanárok és szociális gondozók.

Az iszlám békekonferencia szervezői azonban valamiért úgy vélték, hogy „még a nők arcképe sem méltó ahhoz, hogy egy szórólapon jelenjen meg a férfiakéval.”
A Daily Mail azonban megkereste a nők fotóját és kettőt meg is mutatott közülük.

A szórólap nagy felháborodást váltott ki az ausztrálok között. Szerintük nem elég, hogy burkába öltöztetik a nőket, hanem egy nyilvánosságnak szánt szórólapon is arctalan bábként tüntetik fel a tanult muszlim nőket.

Forrás: 888.hu

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com