Kitiltja a Heineken termékeit rendezvényeiről a Magyar-Turán Alapítvány

Közleményük szerint erről az "Európa legnagyobb hagyományőrző rendezvényét, a negyedmillió látogatót vonzó Kurultáj Magyar Törzsi Gyűlést szervező Magyar-Turán Alapítvány vezetése hétfőn döntött".

Az idei Ősök Napjára regisztráló több mint ötven vendéglátóipari egységet írásban értesítik az alapítványi döntésről. Álláspontjuk szerint a román bíróság jogtalanul tiltotta be az Igazi Csíki Sört.



A közleményben úgy fogalmaztak: a Magyar-Turán Alapítvány kiáll a jogtalanul ellehetetlenített székelyföldi vállalkozás mellett. Elfogadhatatlannak tartják a Heineken "agresszív üzletpolitikáját, hamis érvelését, valamint a magyar nyelvet Romániában diszkrimináló törekvéseit". Az alapítvány arra kéri tagjait, szimpatizánsait, hogy bojkottálják a Heinekent, a multicég egyetlen termékét se fogyasszák - olvasható a közleményben. A marosvásárhelyi táblabíróság január 27-ei ítéletében jogerősen betiltotta az Igazi Csíki Sör gyártását.

Az Igazi Csíki Sör gyártóját a Heineken Románia perelte be, mert álláspontja szerint a sör gyártója eltulajdonította a cég szellemi tulajdonát. A bíróságnak azt kellett mérlegelnie, hogy egy termék román megnevezésének jogi védelme kiterjed-e a termék köznyelvben használt magyar megnevezésére is. A holland multinacionális cég 2003 óta rendelkezik a Ciuc premium (Csíki prémium) sörmárkával, amelyet az erdélyi magyarok csíki sörként emlegetnek.

2014 novemberében azonban megjelent a piacon a Csíki Sör Manufaktúra terméke, az Igazi Csíki Sör, amely számára a gyártó Lixid Project Kft. szerzett romániai és európai jogi védelmet. Korábban a Jobbik is a Heineken-termékekkel szembeni bojkottra kérte az embereket. Erre reagálva a Heineken Hungária Zrt. üzemi tanácsa mérlegelésre kért mindenki, a bojkottot kiváltó esemény ugyanis szerintük teljesen független a magyarországi vállalattól, annak mintegy ötszáz dolgozójától, a több ezer hazai vendéglátós és bolti partnerétől, beszállítóitól.
A hódmezővásárhelyi önkormányzat szintén a Heineken-termékek bojkottját javasolta.

MTI

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com