Komoly dilemma: ugyanakkor lesz a Black Friday, mint a „Ne vásárolj semmit nap”

Te melyik kezdeményezést választod november 25-én?Az élet nagy problémái!” – gúnyolódhatnák, ugyanis most pénteken olyan dilemmával kell szembenéznünk, amely miatt el kell döntenünk, hogy vásároljunk, vagy tegyünk lakatot a pénztárcánkra és dugjuk el a bankkártyánkat?

Ennek oka az, hogy idén a Black Friday és a „Ne vásárolj semmit” nap is november 25-én lesz. A nemzetközi „Ne vásárolj semmit” napot minden év novemberének utolsó péntekjén tartják azért, hogy a szervezők felhívják a figyelmet a fogyasztói társadalom problémáira.

Ezen a napon az lenne a cél, hogy ne vegyünk semmit, ám idén komoly kísértést kapnak még a legelszántabbak is, hiszen az őrületes leárazások és akciók napja, a Black Friday is ekkor lesz. Itt mondhatnánk, hogy ez az amerikaiak baja, mivel az Egyesült Államokban hagyomány a karácsonyi bevásárlás szezonjának kezdetét jelező nap, ám hazánk ezt is átvette, tehát november 25-én a legtöbb webáruház komoly leárazásokkal készül.

A nagy kérdés ezek után az, hogy melyik kezdeményezéshez csatlakozzunk? Minden, amit a „Ne vásárolj semmit” napról tudni érdemes: A világnap legfontosabb üzenete az, hogy még mielőtt megvásárolnánk valamit, alaposan gondoljuk át, hogy tényleg szükségünk van-e arra a termékre, és csak akkor adjunk ki rá pénzt, ha tényleg kell.

November 25-én a Magyar Természetvédők és a Bors Alapítvány akciónapot szervez. Az esemény a budapesti Nyugati téren, a buszállomás mögött lesz 10-től 12-ig óráig. Ennek a célja az, hogy felhívja a figyelmet a túlfogyasztásra és a tudatos vásárlási szokások fontosságára.

Az akció részeként szórólapot és pénztárca-zárjegyet osztanak a szervezők, de azt is tervezik, hogy jelképesen lezárják a járdát azért, hogy így akadályozzák meg a vásárlást. Minden, amit a Black Friday-ről tudni érdemes: Magyarországon idén két hullámban érkezik az Egyesült Államokból átvett szokás. Az első Black Friday november 18-án volt, a következő november 25-én lesz. Ilyenkor a webáruházak hatalmas leárazásokat tartanak, aminek köszönhetően sokkal olcsóbban vehetjük meg a karácsonyi ajándékokat, mint később.

Te melyik kezdeményezést választod? Szerinted mi lenne az arany középút?

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)


Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com