Korlátozná a roma kiskorúak házasságát a romániai romakirály

Korlátozná a roma kiskorúak házasodását Dorin Cioaba, magát a romák nemzetközi királyának nevező vezető - adta hírül kedden a román média.

Cioaba bejelentette, hogy a cigánybíróság döntése érelmében ezentúl a roma gyerekek házasodása csak 16 éves kortól engedélyezett, és kilátásba helyezte a közösségből való kizárást a szabálysértőkkel szemben - közölte a Digi24 hírtelevízió. A romák általában egymás között házasítják össze kiskorú gyermekeiket. Gyakran előfordul, hogy akár már 7-8 éves kislányokat frigykötésre kényszerítenek szüleik.

romániaHatalmas botrány tört ki Romániában tíz évvel ezelőtt éppen Cioaba király tavaly nyáron elhunyt édesapja, Florin Cioaba miatt, aki tizenkét évesen adta férjhez egyik lányát ez utóbbi akarata ellenére, és ebből az alkalomból fényűző lakodalmat rendezett Nagyszebenben. Akkor Emma Nicholson európai parlamenti képviselő, Románia volt EU-s jelentéstevője is felemelte a szavát a roma gyermekek összeházasítása ellen.

Dorin Cioaba romakirály szerint fontos, hogy a gyerekek minél több ideig járjanak iskolába, ezért is kívánatos a házasodásuk kitolása. Ugyanakkor a kiskorúak eljegyzése továbbra sem lesz tiltott, így a 16 éven aluli gyerekeket is elígérhetik szüleik, ami megünnepelhető, de a lányok nem viselhetnek az eljegyzésen menyasszonyi ruhát, és ajándékot sem fogadhatnak el a szülők az eseményen résztvevőktől. Az új házasodási szabály betartását a cigánybíróság által alapított bizottság fogja felügyelni, amelyben a roma közösség elismert tagjai kapnak helyet - magyarázta a romakirály.
forrás.mti

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com