Korzikán is betiltották a burkinit egy szigonyos tömegverekedés után
Korzika szigetén is burkini tilalmat vezettek be, miután a helyi lakosokra szigonnyal támadtak rá észak-afrikai migránsok a tengerparton.
A helyiek állítólag felvételt készítettek a három muszlim család burkiniben fürdőző nőtagjairól és emiatt rontottak rájuk a család férfitagjai.
A verekedésben előkerült fejsze és szigony is, a tömegbunyót végül a rendőrök fékezték meg. A verekedésben 5-en sérültek meg.
A gyors intézkedést Ange-Pierre Vivoni polgármester azzal magyarázta, hogy az emberek provokálva érzik magukat az ilyen dolgok miatt. A tilalom pedig nem a muszlimok,hanem a fundamentalizmus ellen jött létre, mert a fundamentalistáknak "semmi keresnivalójuk itt".
A polgármester a France Info hírrádiónak azt mondta, hogy a verekedési incidens nem hozható összefüggésbe a burkinivel, mert szerinte az történt, hogy "fiatal korzikaiak turistákat vettek védelmükbe, akik békésen felvételeket készítettek a tájról".
Az incidensnek másnap is folytatása lett, amikor 200-500 korzikai át akart vonulni egy lupinói lakótelepen, de a rendőrség eléjük állt. “Ez a mi otthonunk, oda megyünk, ahova akarunk” – hangoztatták a tüntetők, de utána szétszéledtek.
A burkini betiltását a strandi tömegverekedés és a tüntetés után hozták. Azonban amíg Cannes-ban és Cannes-nak és Villeneuve-Loubet-nek jobboldali republikánusok a vezetői, a korzikai Sisco polgármestere, Ange-Pierre Vivoni szocialista.
A polgármester a tilalom bevezetése után kijelentette, hogy Sisco lakosai félelemben élnek, sok a provokátor és "egy puskaporos hordón ülünk".
Forrás: 888.hu
Hozzászólások