Közös szerelme van a sziámi ikerpárnak! – videó

A hasuknál összenőtt sziámi testvérpár élete szerelmét 45 évesen találta meg. Ganga és Jamuna Mondal-nak ráadásul  közös szerelme van, akit a cirkuszban ismertek meg.


A testvérek Póknővérként lépnek fel és előadás közben találkoztak a 34 éves Jasimuddin Ahmaddal. A férfi, aki tanárként dolgozik, éppen másodállásban hangmérnökként dolgozott a cirkuszban. Az előadás egyik fő attrakciója pedig a sziámi ikrek produkciója volt.

Sziami-ikrek

"Szerelem volt első látásra" – mondta el később Ganga a Barcroft TV-nek. Azonban testvére, Jamuna is azonnal belezúgott a férfibe.

Nagy megdöbbenésükre azonban Ahmad is viszonozta az érzéseiket. Így azóta hármasban élnek együtt egy kis indiai faluban. A sziámi ikrek már nem érzik magukat magányosnak. A Póknővérek eddig ugyanis csak visszautasítást kaptak a kinézetük miatt és nem találtak párra.

Sziami-ikrek(2)

"A múltban sok szenvedésben volt részünk, de mióta Jasimuddin belépett az életünkbe, igazán boldogok vagyunk" – közölte Jamuna. Majd hozzátette: "Reméljük, hogy egész hátralévő életünket vele fogjuk eltölteni".

6410716_8e8e0730b2ab1dca18b97d0bbcc670d7_wm

6410720_6c4f3b243042fee278d397131a75220e_wm

A sziámi ikerpár egykor egy szegény családba született Kalkutta mellett egy kis indiai faluban. A testvérek a hasuknál nőttek össze, közös a gyomruk, de különálló a szívük, a veséjük és a májuk. A testvéreknek 4 kezük van és 3 lábuk.

Mivel szegény családból származtak a szüleik nem tudták kifizetni az orvosi kezelésüket. Tini korukban pedig magukra hagyták őket, mert az gondolták isten haragjának a jele az, amiért összenőve születtek.

mondal_5

Mivel nem jártak iskolába egy vándorcirkuszba mentek el dolgozni. Azóta is ott lépnek fel, mint Póknővérek és produkciójukkal az ott lévő viszonyokhoz képest jól keresnek.

Conjoined-twins (1)

Conjoined-twins (2)

Közben már egy orvost is felkerestek és szóba került a szétválasztó műtét lehetősége is. De végül nem egyeztek bele a műtétbe. Féltek attól, hogy veszélybe kerülhet az életük és az eddigi megélhetésük is.

ganga-y-jamuna-mondal-ff4

Közös szerelmükkel azonban most teljesnek érzik az életüket. Házasságra nem gondoltak, mert félnek az emberek reakciójától. Így csak egyszerűen élvezik, hogy boldogok együtt a sors jóvoltából.

article-0-1F60D99300000578-873_634x493



Forrás: hír24

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com