Közpénzből kaptak napkollektorokat családi házaikra a fideszes képviselők

Több kormánypárti képviselő közpénzből napkollektorokat szereltetett fel magának a családi házára. – írja a Blikk.


A lap szerint 5 politikust azonosítottak, akik többnyire feleségük révén az előző ciklusban nyerte el több százezer forint közpénzt. A döntéseket a pénzekről az akkori fejlesztési miniszter Németh Lászlóné hozta meg.

512ec0924261ba5c53e8925392388bf0

Simonka György fideszes képviselő felesége például két házukra is építtetett napkollektorokat mintegy 1,6 millió forintért. A képviselő azt mondta, hogy szerinte a felesége pályázata nem volt aggályos.

"Akkor lett volna probléma, ha azért nem nyerhetett volna, mert képviselő felesége" – mondta a Blikknek a politikus. Arra a kérdésre, hogy miért két házra kérték a támogatást, azt mondta, hogy mindkettőben akartak a meleg vízen spórolni.

58c398d56048c735ac2de6fcec5914b0

Soltész Miklós szociális ügyekért felelős államtitkár felesége a Buda környékén lévő családi házukra kérte az állami támogatást. Meg is ítéltek neki 455 ezer forintot, amely a tervezett költségek fele a minisztérium szerint. Soltész azt mondta, hogy indultak a pályázaton, de állítása szerint nem nyertek. "A döntési listán is tévesen szerepelhet, ugyanis nem kaptunk és nem vettünk fel egy forint támogatást sem"

2b2657e939337601fe6f66ce5c42f5bb

A nyertesek között ott van még Varga Gábor fideszes képviselő és Szekó József mohácsi polgármester házastársa, Kalmár Ferenc miniszteri biztos is, aki viszont a saját nevében pályázott a kollektorokra.

Ők pályázatonként 700 és 800 ezer forint körüli összeget nyertek el.

91c7ad2c2fac5120cd126eb883f418c3

A napkollektorokra meghirdetett pályázatot 3 milliárd forintos keretben határozták meg és mintegy 4 ezren nyerhettek a keret kimerüléséig.

Forrás: blikk.hu

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com