Kriptát építettek az asszony kertje végébe Üllőn

Egy asszony 8 éve költözött be egy új építésű, 18 lakásos lakóparkba a Pest megyei Üllőn.


R. Mária akkor nem gondolta volna, hogy valaha kripta épül a kertje végében óriási kereszttel, megbontva ezzel az idilli környezetet.

Az asszony a Borsnak mesélt nem mindennapi kálváriájáról, azt kérve, hogy teljes nevét ne közöljék, mivel a helyi önkormányzati érdekeltségű cégnél dolgozik.

"Azért döntöttünk annak idején úgy, hogy ide költözünk, mert itt csönd van, gyönyörű zöld a környezet, és nagyon szép lakásokat épített a vállalkozó. Akkoriban egy parkoló is készült volna a telkem tövében, de ez nem valósult meg. Az építtető, akinek azóta nyoma veszett, azt ígérte, hogy egy szép magas kőfalat is húz a kert végébe. Ebből persze nem lett semmi." 

Ilyen jelenleg a kilátás az asszony ablakából, amely nemrég még zöldellő mező volt.

1064173_maria-vi-9426

A nő másfél éve észlelte, hogy a telkével szomszédos területen a mezőn elkezdett a temető terjeszkedni. Egymás után épültek a sírboltok.

Mária elmondása szerint ez még nem volt annyira gond, de mikor a kerítés tövébe egy hatalmas kriptát húztak fel, amire rálát az ablakából, már besokallt és panaszt tett.

"Megkerestem az egyházat, hogy beszéljünk a megoldásról. Még arra is hajlandó lettem volna, hogy csak az anyagot biztosítsák a kőkerítés megépítéséhez, és én az építést megoldom. Tudja, mi volt a válasz? Hogy az egyháznak erre nincs pénze." – mondja mérgesen az asszony, akinek már a gyászolókkal is volt néhány összetűzése.

"A teraszomon hallgattam zenét, amikor a hatalmas kriptánál megjelenő gyászolók rám szóltak, hogy mit képzelek magamról. Tulajdonképpen nekik is igazuk van, de szerintem engem is meg lehet érteni, hogy a kertes lakásomban szeretném élni az életemet" – meséli az asszony.

1064171_maria-vi-9407

A kormány rendelete szerint új temetőt létesíteni vagy a meglévőt bővíteni a helyi építési szabályzatban kijelölt helyen lehetséges. A hely kijelölésekor pedig tekintettel kell lenni a temetővel, temetési hellyel, szomszédos beépített vagy beépítésre szánt terület használóinak méltányolható érdekeire is.

Üllő városának önkormányzati rendelete alapján a temető új határai mellett, kegyeleti okokból 1,8 méter magas, legfeljebb tíz százalékban áttört, tömör épített kerítést kell építeni az ütemezés szerint. Ebben az esetben úgy tűnik, erre nem került sor.

A lap megkereste az Üllői Polgármesteri Hivatal jegyzőjét is. Földváriné dr. Kürthy Krisztina azt mondta, hogy a rendelet csak a köztemetőként lehatárolt részre érvényes, így az egyházat kell megkeresni.

Forrás: borsonline.hu

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com