Krokodilokkal őriztetnék az elítélteket

Az állatokat nem lehet lefizetni, ezért Budi Waseso a legvadabb példányokat állítaná be börtönőrnek.krokodilMegdöbbentő javaslattal állt elő Budi Waseso, Indonézia kábítószer-ellenes hivatalának elnöke, aki azt tervezi, hogy krokodilokkal fogja őriztetni az elítélteket. Waseso ennek érdekébe be akarja járni a szigetcsoportot, hogy összegyűjtse a legvadabb példányokat.

Az elnök a lehető legtöbb krokodilt akarja szolgálatba állítani, mert úgy gondolja, hogy az állatokat nem lehet úgy lefizetni, ahogy az emberi börtönőröket, ugyanis korábban több kábítószer-kereskedő is ezért szökött meg.

Waseso terve még korai szakaszban van, ugyanis csak annyi biztos, hogy mikor nyílik meg a krokodilokkal védett börtön, ám egyelőre nem találtak alkalmas helyet az újfajta intézményhez.

Indonézia egyike azoknak az országoknak, ahol nagyon szigorúak a kábítószer-ellenes törvények. Egy elítélt akár halálbüntetés is kaphat, s ez alól az sem kivétel, aki külföldről érkezett az országba.

A szigorú törvények ellenére a börtönrendszer korrupt, és a drog már oda is beszivárgott. Ezt bizonyítja az is, hogy az elmúlt időben sok börtönőrt tartóztattak le kábítószer birtoklásért és kereskedelemért.

A krokodilokkal védett börtönt éppen ezért komolyan gondolja Budi Waseso. Az ügynökség jelenleg az Igazságügyi Minisztériummal tárggyal a javaslatról.

(Forrás: globoport.hu)

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com