Kutyát szoptat a nő

Két gyerek ellenére, Terry Graham csak most tapasztalhatta meg, hogy milyen, ha a saját melléből táplál egy élőlényt.mopszA 44 éves Terri Graham két gyermeknek adott életet, ám valamiért őket nem tudta szoptatni, ezért a lefejt tejét cumisüvegbe töltötte és azt adta a ma 2 éves Lucasnak és a 9 éves Leesának. Valami azonban megváltozott, amikor a nő kislánya kapott egy mopszot.

A kiskutya nagyon vézna és alultáplált volt, ezért állatorvoshoz vitték, aki azt mondta a családnak, hogy adjanak speciális tápszert Spidernek, hogy nehogy ennél is jobban legyengüljön.

A mopsz azonban nem kért a tápszerből, viszont nagyon szerette nyalogatni Lucas cumisüvegét, amiben anyatej volt. Terry ekkor gondolt egyet és a mellére tette az éhes kutyát, aki a mai napig így táplálkozik.

A kétgyermekes anyuka elmondta, hogy kicsit furcsának érzi, ahogy Spider nyelve csiklandozza, és a fogait is érzi, ám ennek ellenére nem okoz fájdalmat neki, miközben a kutya szopik.

Terry arról is beszélt, hogy a gyerekei is látják, amikor a kutyát eteti, és szerintük ez szuper dolog. A többi ember viszont nem így gondolja, ugyanis szerintük Terry dilis, de ez őt nem zavarja, hiszen úgy érzi, hogy végre megkapta azt az élményt, amit eddig anyaként nem.

(Forrás: neon.hu)

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com