Lakását is eladná egy szerb nő, hogy megmentse súlyos beteg kutyája életét

Egy szerbiai nő elhatározta, hogy mindenáron összegyűjti a pénzt életveszélyes állapotban lévő kutyája kezelésére.


A 35 éves Tatjana Jankovic annyira elszánt, hogy akár még a lakását is eladná, hogy kifizethesse Leo műtétjét és kezelését. – számolt be róla a blic. c lap.

tanja03

A jagodinai asszony a közösségi oldalán kérte az emberek segítéségét a kedvence miatt.

A kutyusnak ugyanis aortaszűkülete van és emiatt meg kell műteni.

Tatjanának azonban erre nincs pénze, egyedül egy lakása van, amit kész eladni.

33-e1444724310843

Az elszánt nő története gyorsan elterjedt a közösségi médiában és a helyi sajtó is megírta.

Pár nap múlva Tatjana azt írta a Facebookján, hogy ismeretlenek 12500 dinárt, azaz kb. 32 ezer forintot küldtek neki, amiért nagyon hálás.

tanja01

A nőnek kb. 20 ezer dinárra lenne szüksége, hogy ki tudja fizetni az állatorvosi kezeléseket.

Ez azonban csak az első lépés Leo gyógyulása felé, de Tatjana reméli a többi pénzt is sikerül összegyűjtenie.

tanja04

Forrás: 24.hu

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com