Lebukott Angela Merkel! – illuminátus/videó

Az összeesküvés elméletek van, amikor beigazolódnak, ugyanis Angela Merkel nem illuminátus tag, amit bebizonyít az alábbi videón egy hozzáértő, az összes többi hozzáértő pedig az ellenkezőjét bizonyítja, akik gyártják az elmebeteg elméleteket, hogy ki-kicsoda a geopolitika életben.


Azonban van a pajzson egy kis rés. Merkel kezeivel formál egy bizonyos alakzatot, amely a tagságra utalhat.

image

Holott erről szó sincs. Attól még, hogy a Bildelberg összejöveteleken szívesen látott vendég, az még nem jelenti azt, hogy illuminátus tag.

A videóban egy bizonytalan normálisnak tűnő nyilatkozat arról tanúskodik, hogy mindennek protokoll oka van, amely meggátolja a felesleges gesztikulációkat.

Ez rendben is lenne.



A féligazság azonban majdnem az. Elméletileg a szabadkőműveseknek semmilyen körülmények között nem szabad magukat kiadni. Azonban Merkel szabadkőműves, mint bármelyik politikus.

Mivel nő, Angela Merkel a mindent megengedő Nagy Oriens (Grand Orient) szabadkőműves mozgalomhoz tartozik, ugyanis egyéb mozgalmaknak női tagjai semmiképpen nem lehetnek.

Szabadkőműves ághoz tartoznak az összes politikusok szerte a világon. Még Hitler is az volt a Thule-társágban.

Voltak szabadkőművesek, akik adtak a világnak. Költők, Nobel-díjasok, művészek, írók, világhírű orvosok. Politikusok a keletnek soha.

Most elvesznek! Nem keveset! Sokat!

Minden összegezve a Földön valami nem stimmel, amit a Teremtőtől kölcsön kaptunk! Még az ember nem lakta tele. Szaporodjatok, sokasodjatok. Az ember még mindig kevés a Földön. Számára hatalmas kiaknázatlan területek vannak. A szabadkőműves háttérhatalom ezt megakadályozza, mert a globális nagytőkével édenné lehetne az óriás területeket tenni az ember számára.

Nem ezt teszi, hanem elüldözi az embereket lakóhelyeikről megfosztva őket identitásuktól, egy ismeretlen új világba, ahova nem élethivatásuk élni!

A sokasodás az Isten tervével szembe menve a globális, illetve a geopolitika ördögi tevékenységének köszönhetően. 



Forrás: hvg.hu

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com