Lebukott egy sajátos technikával dolgozó éttermi csaló

Vannak, akiknek nem okoz különösebb lelkiismeret-furdalást, ha nap, mint nap más embereket kell lóvá tenniük. Így volt ezzel az a brit csaló is, aki az utóbbi években végigjárta az észak-angliai vendéglátóhelyeket, és kivétel nélkül mindenhonnan fizetés nélkül távozott.


Jeremy Heath, 47 éves hivatásos szélhámos, az elmúlt öt évben folyamatosan látogatta Cumbria, Lancashire és Nagy-Manchester grófságok előkelő éttermeit anélkül, hogy egy árva pennyt is áldozott volna eme egyébként igen költségesnek számító ’hobbijára’.

Jeremy Heath egyáltalán nem az a megcsillanó mosolyú szépfiú, amilyennek egy ilyen szélhámost elképzelnénk, sőt! 2008-ban agybénulás áldozata lett, azóta tolószéket kénytelen használni. Ebben rejlett az ő speciális ’képessége’, az emberek sajnálatára és empátiájára építve sikerült neki elkerülni a fizetést minden alkalommal.

A leginkább bevált trükkje az volt, hogy panaszkodni kezdett szívkörnyéki fájdalomra, miközben megjátszotta, hogy nagyon rosszul van, és arra kérte a pincért, hogy azonnal hívjon mentőt. Mindezt a színjátékot persze csak egy kiadós vacsora, és jópár sör elfogyasztása után dobta be. A kórházban persze kiderült, hogy a szívének semmi baja, úgyhogy hamar kiengedték. Sokszor csinálta azt is, hogy átvette a számlát, majd azt ígérte, hogy máris beküldi az ápolóját, aki rendezi a tartozást, ami persze sosem történt meg.

A legutolsó, és egyben legalantasabb húzása az volt, hogy elgyötört arcot vágva, sajnálkozva közölte, hogy ő bizony nem tud fizetni, hiszen semmi pénze sincs. Fogyatékossága miatt persze ezt is számtalanszor elnézték neki, és elengedték.

image.aspx Paolo Dilberto kocsmájában, a Thin White Duke-ban bukott le csúfosan a csaló, ahol, miután előadta a szívroham-számot, és a csapos hátrament az irodába, hogy értesítsék a mentőket, azt hitte senki sem figyeli, és nyugodtan kortyolgatta a maradék sörét a sörcsap mellett. Balszerencséjére a kocsma biztonsági kameráin tisztán látszott, hogy valójában mennyire is van (vagy inkább nincs) rosszul.

Szerencsétlenségének másik forrása, hogy a tulajdonos nem igazán szimpatizál a csalókkal, így az sem hatotta meg, hogy a nemfizető vendég tolószékben közlekedik. A mentők mellett a rendőrséget is értesítette, minek folytán a szélhámost elfogták, aki a bizonyítékok láttán beismerő vallomást tett.

Forrás: HVG.hu

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com