Lecsukták, mert nem vitte vissza a könyvet a könyvtárba

Egy texasi fiú három évig elfelejtett visszavinni egy könyvet és ezért letartóztatták.


Texasban a szabálysértéseket is komolyan kell venni, lehet az akármilyen kicsi. Jory Enck bűne is a mulasztás volt a helyi közkönyvtár felé egy Copperas Cove nevű kisvárosban.

A fiú még 2010-ben vett ki középiskolásként egy vizsgafelkészítő kötetet, de valamiért nem vitte vissza a könyvtárba.

Három évig próbálták elérni telefonon, email-en, de nem reagált.

Egy nap azonban a helyi rendőrök igazoltatták, és egyből csattant a bilincs a csuklóján aztán irány a dutyi.
[ads1]
Jory-Enck


A kisvárosban négy éve hoztak egy helyi törvényt, amely szerint 90 napot meghaladó könyvtári tartozás esetén a rendőrök letartóztatást alkalmazhatnak. Copperas Cove-ban dolgozó rendőrök pedig nem mérlegelnek, mindenki sittre kerül, aki tartozik.

A bíró, Bill Price elmondása szerint a szigorú szabály miatt sokan felháborodtak a városban. Senki nem akar börtönbe menni egy lejárt könyv miatt. „A másik oldalon viszont ott vannak azok a könyvtárba járók, akik a renitensek miatt nem juthatnak hozzá egy-egy kötethez” – nyilatkozta a bíró az Independent c. lapnak

librarybook

Közben az egyik hírcsatorna riportere elment a könyvtárba és érdekes módon talált egy másik példányt abból a könyvből, amelyet Enck elfelejtett visszavinni.

A hiányzó könyv a férfi letartóztatása követő nap már visszakerült a könyvtárba. A tettes pedig 200 dollár kifizetése után szabadon távozhatott.
[ads2]
(hír24)

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com