Lenyűgözte a zsűrit csodás énekével a 18 éves kora óta siket lány - videó

Megható és különleges pillanatoknak lehettek tanúi az America’s Got Talent nézői a napokban. Egy 18 éves lány énekével elvarázsolta az egész közönséget és a zsűrit is.



Mandy Harvey évek óta siket, mégis saját dalával, tökéletes hangjával és hallással állt ki a színpadra.

Mielőtt énekelni kezdett elmesélte, hogy felnőttként egy betegség miatt elvesztette hallását, ami nagy fájdalma volt, mert a zene jelentett neki mindent.

Azonban elhatározta, hogy nem adja fel és memóriából, online hangolók és más eszközök által újra zenélni kezdett. A színpadra is mezítláb áll ki, hogy a dobok rezgését tudja érezni.



A meglepetés csak ezután jött, mert Mandy tökéletesen tisztán adta elő a saját dalát elképesztő lélekerővel és szívvel. A közönség tagjai közül egyre többen fakadtak sírva és álltak fel megtapsolni a lányt.



A szigorú Simon Cowell is meghatódott, majd egyszerűen ennyit mondott a lánynak: "Azt hiszem, ehhez nem kell majd jeltolmács."

Majd megnyomta az aranygombot, amellyel egyenesen az élő showba juttatta be az aranytorkú énekesnőt.



Íme Mandy produkciója, amelyben arról énekelt, hogy soha ne adjuk fel az álmainkat:



Forrás: 24.hu

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com