Leszállították a nőt a repülőről szegény disznajával együtt – diszkrimináció!

US Airways egyik belföldi járatáról egy nőt leszállítottak, mert malacával fel mert szállni a repülőre és ott bizony a többi utasnak szemet szúrt.


Az eseményről az egyetlen képet Robert Phelps készítette, aki azt mondta, hogy eleinte természetes dolognak tűnt, hogy a nő egy plüssnek látszódó tárgyat vitt fel a repülőgépre. Amikor azonban el kezdett mozogni szegény malac, az utasok összesúgtak, hogy vajon mi lehet a nőnél? Talán egy kutya?

vm

„Az utasok összesúgtak és egymás között tippelgettek, hogy mi lehet az, mert senki nem akarta elhinni, hogy tényleg egy disznó. Miért is vinne valaki magával egy disznót a repülőgépre?” – mondta a felvételt készítő férfi.

Nos, ezzel addig nem is lett volna baj az utasok között sem, de amikor az állat el kezdett potyogtatni, az ülések között, akkor futótűzként terjedt a pánik. A reklamáció után az utaskísérő kivezette a nőt a gépről és a malac keserves visításba kezdett.

„Ekkor érkezett egy légiutas-kísérő, és megkérte a nőt, hogy fáradjon a repülőgép elejébe, utána pedig láttuk, hogy leszállították a disznóval együtt.” – nyilatkozta Robert Phelps.

ua

A légitársaság vezetője közölte, hogy a hölgyet teljesen legálisan engedték fel a gépre kedvencével együtt egy bizonyos Amerikában, érvényben lévő 2003-as szabályozásnak köszönhetően. A törvényben az is benne van, hogy a repülőgépen utazók terápiás, vagy segítő kedvenceiket felvihetik a gépre, de úgy, hogy azokat akár maguk mellé is ültethetik. A különféle esetekben a személyzetnek kell mérlegelni az egyedi eseteket.

A törvény vonatkozásában a légitársaság egyes eseteiben kérheti az orvosi igazolást is.

Nem is azzal volt igazán a baj, hogy a disznó az emberek között utazott volna, hanem az, hogy a helyszínen elkezdett üríteni.

US-Airways

Forrás: erdekesvilag.hu

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com