Leszúrta szomszédját, mert azt gondolta, hogy földönkívüli!

A férfi abszolút azt gondolta, hogy helyesen járt el, amikor úgy döntött, hogy leszúrja szomszédját. Tettét azzal indokolta, hogy őt a kémelhárítás bízta meg ezzel, mert szomszédja nem más, mint egy földönkívüli robot!


Norman Richard Bassett korábban saját édesanyjával is végzett tévképzetei miatt. Most azonban a férfi azt állította, hogy a brit elhárítás az MI5 azzal bízta meg, hogy ölje meg szomszédját, mert ő nem más, mint egy földönkívüli robot. A szomszédot meg is sebesítette, akit életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházban.

t

Norman elmondása szerint, mindent jól tett, mert ő csak engedelmeskedett az elhárítás utasításának.

Az elmebeteg férfi édesanyját még 1968-ban ölte meg, de tettéért csupán 15 évet kapott. A szomszédjával is elég régen akart végezni, méghozzá 2004-ben. Ekkor már elmegyógyintézetbe küldték. Az év elején pedig életfogytiglani büntetésre ítélték. A poros ügy azért került újra elő, mert a bíró elismerte, hogy súlyos hibát követett el az ítélet meghozatalakor. A döntésében sajnos meg voltak kötve a kezei, amelyet inkább a törvény diktált. - írja a Mirror.

Forrás: borsonline

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com