Linkelés betiltása folyamatban!

Az Európai Unió bírósága előtt landolt a linkelés és a hozzászólások kérdése.


Legalább a trollok elől ne vennék el a lehetőséget! Komolyra fordítva a szót, illetve írást az újfajta ötlet minden közösségi médiumot, blogot, online újságírást és hozzászólások lehetőségét még akár padlóra is küldheti.

0

Miért is netezik az ember? A kockuláson kívül itt nézheti meg az őt érdeklő híreket. Méghozzá nem úgy, mint a televízióban, ahonnan az idő szorítása miatt elkapkodják az információkat, hanem szépen lassan elolvashatja, értelmezheti, linkelheti, hozzászólhat.

Az EU legmagasabb szintű bírósága múlthét szerdán hallgatta meg azokat a pro és kontra érveket, amelyek szinte minden online tartalmat érinthetnek.

Az Európai Unió Bírósága (CJEU) február 3-án hallgatta meg a szóbeli előterjesztést, amelynek alapján eldönthető lesz, hogy az Európai Unió továbbra is megengedi az olyan hiperaktivizálások (link, ugrópont, kapocs) megjelenítését az interneten, amelyek szerzői joggal védettek.

Hiperaktivizálások lehetőségével az interneten való szörfözés közben bármikor találkozhatunk.

Az ügy a holland GS média néven indult, amit a CJEU meg is hallgat. Lényege, hogy a népszerű holland weboldal egy másik tárhely oldaláról kiszivárogtatott fotókat posztolt.

LUXEMBOURG : Institutions Europeennes + Ville

A Számítógépes és Kommunikációs Iparszövetség (CCIA) szervezet azzal érvelt, hogy az internet világában a szabadon elérhető tartalmakat nem lehet illegálissá tenni. Ezt az érvelést korábban a bíróság már helyben hagyta.

„Amennyiben megkérdőjeleződik a hiperhivatkozások alkalmazhatóságát, a világháló elvesztené alapvető erejét és egyetemességét. Korunk legfontosabb információs médiumát béklyóznák meg ezzel a lépéssel.” – publikálta a CCIA.

2

A támadás az Európai Unió felől történt. Tavalyi év novemberében Julia Reda az Európai Parlament tagja arra hívja fel a figyelmet, hogy az Európai Bizottság a hiperaktivizálásokkal kapcsolatban frontális támadásra készül. Ez tulajdonképpen az internetezés alapvető építőelemei. Ez akár Európa és Amerika között az internetezést kerékbe is törheti.

„Politikai szemszögből nézve ez a törvény minden olyan híroldalt érintene, amelyik európai tartalmakra hivatkozik, vagy azokból idéz. Minden egyes hivatkozás jogi taposóaknává válna, utat nyitva az online média előtt, hogy bárkit felelősségre vonjon, aki él ezekkel.” –jegyzi meg Reda, még tavaly.

A Disruptive Competition Project szerint a GS Media ügy minden internetező embert érintene az online híroldalakkal együtt, főként a trollok szennyeznék be azokat.

Az internetes trollság olyan hozzászólásokat jelent, amely sérti egyes szereplők méltóságát primitív, frusztrált megjegyzésekkel. Köszönő viszonyban sincs a hozzászólók intelligens vitájához. Az internetes oldalak a trollok piszkát is össze kell, hogy szedjék, valószínűleg a bíróságon!

Ha a CJEU jövőben a felhasználókat arra kötelezi, hogy hivatkozásuk a szerzői jog minden státuszát igazolni tudja még közzététel előtt, akkor az minden bizonnyal a jelenlegi világháló sírját jelentené!

„Vajon elvárják, hogy az ember rendszeres időközönként újraellenőrizze az általa hivatkozott weboldalakat, hogy azok közben változtak-e? És azt is ellenőrizni kellene, hogy a hivatkozott oldalak fizettek-e a szerzői joggal védett tartalmak közzétételéért? Mi van továbbá a hivatkozásokra vonatkozó szerzői jogok aktuális státuszával? Azt is a linkelőnek kell ellenőrizni? Amennyiben a válasz bármelyik fenti kérdésre igen, a közösségi oldalak, keresők, blogok, hozzászólás szekciók és az online újságírás egésze kezelhetetlen jogi felelősséggel néz szembe.” – tette közzé Matt Schuers & Jakob Kucharczyk oldalon.

1

Matt Drudge a Druge Report internetes hírszolgálat alapítója. Róla érdemes tudni, hogy a független és alternatív online híroldalaknak az egyik alapítója, úttörője. Felhívja a figyelmet, hogy az új törvények tiltanák a más oldalak híreire mutató források publikálását is!



A rendelkezés felvetésével még a legfelsőbb bíróság egyik tagja is bevallotta, hogy ezzel saját oldalának is vége lesz.

Megemlítette azt is, hogy kellő elegendő szavazattal rendelkeznek, hogy az új szerzői jogi törvényt eltolják. Az idő azonban véges és ezzel a legfelső bíróság egyik tagjának oldala is bedőlhet.

Forrás: idokjelei.hu

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com