Luxusszállodát nyitott az Iszlám Állam

Könnyen megkorbácsolhatják azt, aki megszegi a hotel házirendjét.isisÚszómedence, teniszpálya, pálmafás kertek, márványpadlós recepció, gyönyörű kilátás a Tigris folyóra. Ugye jól hangzik, amit az iraki Moszulban nyílt Ninawa luxusszálloda kínál? Van azonban egy kis szépséghibája a 262 szobás hotelnak, ugyanis a szállodát az Iszlám Állam nevű terrorszervezet nyitotta meg.

Ez pedig azt jelenti, hogy a Ninawa hotel szabályait szigorúan be kell tartani, különben könnyen megkorbácsolhatják a vendéget, vagy levághatják valamelyik testrészét, de ennél valószínűbb, hogy kivégzik.

A luxusszálloda nemcsak Moszulban, hanem egész Irakban a legjobb hotelnak számított, amíg rá nem tette a kezét az Iszlám Állam, melynek tagjai úgy alakították át az épületet, hogy eltüntették a külső díszítőelemeket, a báltermet pedig bedeszkázták.

Az újrabútorozott szállodában 65 dollárba kerül egy éjszaka, de a vendégek egyelőre csak a Moszulba látogató ISIS-parancsnokok. Mellettük valószínűleg a nyugatról érkező dzsihád-menyasszonyok tartják itt az esküvőjüket.

isis2Egy régi oldal úgy írta le a szállodát, hogy az nagyon tiszta, nyugodt, ár-érték arányban kitűnő, a konyhája remek, az alkalmazottak pedig vendégszeretők. A bejegyzés külön kiemelte, hogy milyen kiváló a bowlingpálya, és mennyire családbarát a 2013 őszén nyílt hotel.

Amikor azonban néhány hónapja az Iszlám Állam elfoglalta Irak második legnagyobb városát, akkor a szállodát bezárták, a 2 milliós lakosságot pedig terrorizálni kezdték. A képeken mégis úgy látszik, mintha csak Dubajban gondozná valaki az elburjánzott kertet. A környékről eltűntek a kaszinók, a bárok, hiszen a terroristák kivégzik azokat, akik alkoholt isznak, vagy szerencsejátékon próbálják ki a szerencséjüket.

A képek között olyan is akad, amelyen pörölykalapáccsal tüntetik el a vésett-faragott díszeket a szálloda faláról, valamint mindent sárgára festenek. A szerény külső megjelenés ellenére a márványpadlókat drága szerekkel sikálják, hogy annak ragyogása luxust sugározzon.

NinawaA recepció környékén a terrorista szervezet harcosai lebzselnek, a falakon pedig órák mutatják, hogy mennyi az idő az iszlám világ fővárosaiban. A szállodán természetesen a jól ismert fekete-fehér zászló lobog, míg egyes képeken színes lufik jelzik az újranyitást.

A bárokban, ahol a szomjas vendégek korábban koktélokat kortyolgathattak, most csak vizet vagy üdítőt kaphatnak. Ezekben a helyiségekben a falak pirosak, mint a vér, hogy a vendég el ne felejtse, hogy mi vár rá, ha rosszul viselkedik.

NinawaA nyitás éjszakájáról készült képen szakállas iszlamisták, terepszínű ruháikban, automata fegyvereikkel és csillogó aranyórákkal a csuklójukon láthatók, valamint az, hogy a lobbiban vízesés és burgundi vörös bőrszófák vannak az átrium körül.

Eközben 180 kilométerrel arrébb az iraki hadsereg azért harcol a terroristákkal, hogy megszerezzék a Baiji olajfinomítót. A múlt hónapban visszafoglalt Tikrittől északra fekvő városa azért is fontos, mert innen indulhat harc Moszul visszaszerzésére.

(Forrás: globoport.hu)

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com