Magyar lángosért rajonganak a New York-iak

Naponta állnak sorba az emberek a „Lángos Truck” előtt, hogy egyenek Prepuk Zsolt lángosából.lángosTöbb száz törzsvendéggel büszkélkedhet Prepuk Zsolt, aki tíz éve él az államokban, de csak pár hónapja döntött úgy, hogy saját vállalkozást nyit New Yorkban. A férfi hetekig kísérletezett a különböző liszt és burgonya fajtákkal, hogy megtalálja a tökéletes lángos tésztáját.

Prepuk Zsolt elárulta, hogy a menün egy kicsit változtatott, hogy az jobban passzoljon az amerikai ízlésvilághoz. A helyiek így nemcsak a hagyományos fokhagymás és sajtos-tejfölös lángost kóstolhatják meg, hanem például a körözöttest, a sonkás-uborkásat, vagy a kolbászosat.

A lángosost az amerikaiakon kívül, a New Yorkban élő magyarok is folyamatosan figyelik, ugyanis a „Lángos Truck” mindig máshol parkol. Prepuk Zsolt elsősorban a közösségi oldalakon reklámozza magát, mert sok magyar turista, amikor New Yorkba utazik, akkor a Facebook-on tájékozódik arról, hogy éppen merre jár.

Az amerikai lángosért minden egyes nap sorokban állnak az emberek annak ellenére, hogy egyáltalán nem olcsó ételről van szó. A fokhagymás ára például 6 dollárról indul. Az, aki szinte mindent kér a lángosára, annak 10 dollárt, tehát körülbelül 2300 forintot kell kifizetnie.

A „Lángos Truck”, ami a hétből, hat napot dolgozik, Manhattan-ban, Queens-ben és Brooklyn-ban is megfordul.

(Forrás: ameriport.hu)

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com