Magyar neje mellett marokkói nőt is elvett a bigámista szír férfi

A nagykanizsai szír férfi már 20 éve él Magyarországon, 2014-ben állampolgárságot is kapott.
A férfi a magyar felesége mellett azonban elvett egy marokkói nőt is, és mikor vissza akarta küldeni a hazájába a verekedésből bántalmazás lett.

A Zala Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a 44 éves férfi még 1999-ben szír állampolgárként vett feleségül egy magyar nőt, akivel 4 közös gyerekük született. Ez a házasság a mai napig is fennáll. A férfi 2014-ben magyar állampolgárságot is kapott.
 
Két éve azonban az interneten megismert egy marokkói nőt, akit azután többször is felkeresett hazájában. Néhány hónap múlva pedig az iszlám vallás szertartásával házasságot kötött a nővel és a házasság a marakkói polgári jog szerint is érvényessé vált.
 
Az új feleség 2015 novemberében követte férjét Magyarországra és a férfi zalakarosi házában kis ideig együtt éltek.

2 hónap után azonban a férfi hazaküldte az asszonyt Marokkóba, mert nem akart vele tovább élni. Ezen felül megfenyegette, hogy a maffia -és rendőrségi kapcsolataival bajba sodorhatja, ha nem teszi, amit mond.

Néhány hét múlva a nő mégis visszajött Magyarországra és a férje többszörös felszólítása ellenére sem hagyta el a zalakarosi házat és az országot.

Emiatt a pár szóváltásba keveredett, a férfi rátámadt a nőre és megvágta egy késsel a karján, illetve többször megütötte és megrúgta.

A férj ezután elment a házból, a nő pedig a rendőrségre ment, hogy segítséget kérjen.
A szír férfi ellen az ügyészség kettős házasság bűntette és könnyű testi sértés miatt emelt vádat.
Forrás: 888.hu

Hozzászólások

A kutyáját teszi meg egyetlen örökösének közel egymillió amerikai

A kutyáját teszi meg egyetlen örökösének közel egymillió amerikai

Ettől a húsz ténytől le fog esni az állad!

Rejtélyes mérgezés történt a Titanic forgatásán

Rejtélyes mérgezés történt a Titanic forgatásán

Titokzatos történetek, amelyekre nem találtak magyarázatot.

Zavarba ejtő tények a világról

Zavarba ejtő tények a világról

Rengeteg random érdekesség érkezett Brittany Packnett Cunningham Twitteren közzétett kérdésére.

A hadtörténelem legnevetségesebb uniformisai

A hadtörténelem legnevetségesebb uniformisai

Nem csupán röhejes, de halálos is lehetett némelyik egyenruha.

2020 legfontosabb dátumai

2020 legfontosabb dátumai

Ezek lesznek az év legfontosabb eseményei.

Egy csimpánz volt az ismeretlen francia festő, akinek képeit a kritikusok is dicsérték

Egy csimpánz volt az ismeretlen francia festő, akinek képeit a kritikusok is dicsérték

Tizenkét híres ember, aki valószínűleg soha nem létezett.

Ismerd meg a híres karakterek mögött álló valós személyeket és történetüket!

Ismerd meg a híres karakterek mögött álló valós személyeket és történetüket!

Ki valójában a Kinder csoki arca, ki az igazi Zorro, ki a legismertebb feminista?

Mobil WC rendelésről szóló dokumentumokat találtak a csalódást keltő széfnyitáskor

Mobil WC rendelésről szóló dokumentumokat találtak a csalódást keltő széfnyitáskor

Hat történet, amikor nem kincset vagy pénzt rejtett a széf, egy esetben a táska.

Megváltozott egy ausztrál kislány vércsoportja

Megváltozott egy ausztrál kislány vércsoportja

Öt dolog, ami eddig csak egyetlen egyszer fordult elő.

Nyomtalanul eltűnt a férfi, aki azt állította, hogy a nem létező Tauredből származik

Nyomtalanul eltűnt a férfi, aki azt állította, hogy a nem létező Tauredből származik

Tizenegy rendkívüli történet, amit senki sem tud megoldani.

http://ujhazak.com