Magyar rendőr hőstettét ünneplik Új-Mexikóban - videó

Az amerikai média egy Új-Mexikóban rendőrként dolgozó magyar férfi hőstettétől hangos napok óta. A volt magyar válogatott karatés, Nádas Tamás azzal érdemelte ki a hétköznapi hős címet, hogy reggelit vett húsz, az áramszünet miatt ingyen étel nélkül maradt hajléktalannak Albuquerque-ben.


Az egyik helyi televízió máris hajléktalanok hőseként emlegeti a magyar férfit, aki csupán a pénztárcáját nyitotta ki, hogy másokon segítsen. A 2000-ben Amerikába költözött férfi azóta a világ minden tájáról kapja a gratulációkat a Facebook-oldalán.

Nádas Tamás az éhen maradt hajléktalanoknak burritót és almalevet vásárolt, majd szétosztotta közöttük. Erről még az NBC országos tévécsatorna is beszámolt, a férfi hihetetlen népszerűségre tett szert. – számolt be róla a karate.hu.

Police_officer_feeds_homeless_at_shelter-syndImport-113045

A Magyar Karate Szövetség megkereste Nádas Tamást, aki 9 év kihagyás után tavaly újra folytatta a sportot. A férfi így számolt be a történtekről:

"Csütörtökön be voltam osztva túlórázni egy hajléktalan szállóba, ahol elment az áram még nyitás előtt, és ezért lemondták a túlórámat is. Ugyanakkor körülbelül húsz hajléktalan várakozott arra, hogy kapjon reggelit és le tudjanak fürdeni, ez viszont az áramszünet miatt lehetetlenné vált. Én pedig gondoltam egyet, és nem haza, hanem a McDonald's-ba mentem, és vettem nekik húsz adag reggelit."

nadas-tamas(650x433)

A férfi arról is beszélt, hogy az eset óta már az utcán is felismerik és megszólítják őt.

"Miután mindez nyilvánosságra került, megkértek, hogy nyilatkozzak három tévéadónak, és a legjelentősebb újságnak itt, Albuquerque-ben. A médiának azonban annyira megtetszett az eset, hogy az NBC National News-ban is leadták majdnem minden államban. Az internet is tele lett velem, ahogy hallom, már Magyarországra is eljutott a hír. Szerintem igazából nem volt olyan nagy dolog, csak fel lett fújva. Kitüntetést nem kaptam érte, nem is várok ilyesmit, viszont kaptam egy dicsérő levelet a rendőrfőkapitánytól. Az emberek meg azóta felismernek az utcán, ami jó érzés."
Nádas most is hálás annak, akik eddig támogatták és persze a karaténak is.

nadas-tamas(1)(650x433)
"Majdnem mindent a szüleimnek, az edzőmnek és a karaténak köszönhetek. Az amerikai állampolgárságomat például konkrétan a karate eredményeim miatt kaptam meg. Másrészről pedig lehet, hogy banálisan hangzik, de a karate nevelő hatása az élet minden területén érvényesül. Többek között türelemre, szerénységre, elképesztő kitartásra, mérlegelésre, döntéshozásra tanít. A kitartásról annyit, hogy tíz évembe telt, mire a Los Angeles-i Sheriff Department-be felvettek. Rengeteg mindenen mentem át, és nagyon sok akadályt kellett legyőzni ahhoz, hogy engem, és ne egy amerikait vegyenek fel a pozícióra."



Forrás: hír24

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com