Más gyerekét vitte el az oviból és még be is oltatta a kínai nagyapa

Dél-Kínában, a napokban az egyik anyuka nagyon megijedt, mikor az oviba ment a gyerekéért, de a kisfiú sehol sem volt.

Az óvónők is kiborultak a történteken, miután 4 órán át keresték a gyereket, de nem találták meg. Ezért visszanézték és lementették a biztonsági kamerák felvételeit, hogy azonosíthassák ki vihette el a kisfiút.



A szülők a WeChat nevű alkalmazáson is közzétették a képeket, hogy segítséget kérjenek a többi szülőtől. Az egyik anyuka így jött rá, hogy az ő apja hozta el tévedésből más gyerekét, a saját unokáját pedig otthagyta. – számolt be róla a South China Morning Post.



Később kiderült, hogy az idős férfi csak nemrég költözött a városba és nem igazán ismerte az unokáját. A nagyapának ráadásul elég rossz a hallása a két gyerek neve pedig nagyon hasonlít, a Hongyu a Hongrui-hoz, ezért is történhetett az eset.

Kínában egyébként gyakran előfordul, hogy a kisgyerekek az idősebbeket nagyapának szólítják.



A kisfiú azonban nem úszta meg ennyivel, ugyanis a nagyapa ovi után elvitte az orvoshoz, hogy beoltassa. Mikor a kisfiú megkérdezte, hogy miért kell az oltás az idős férfi azt mondta, hogy azért, mert nemrég influenzás volt.



Forrás: hvg.hu

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com