Matilda, az új királyné

Belgium új királyának, Fülöpnek beiktatása mellett kevesebb szó esik az új királynéról, Matildáról.

Mathilde1Albert király húszéves uralkodása ért véget a mai napon. A brüsszeli ünnepségen a 79 éves, - Belgiumban szokatlan módon - lemondott király 53 éves fiának adta át a hatalmat. Az ország első számú hölgye mától az 1973-as születésű Matilda. Eredeti neve: Mathilde d'Udekem d'Acoz.

A királyné nagyon elegáns viselet választott a jeles napra: térdig érő, krémszínű ruhát, hasonló színű kesztyűvel. Kalapja, táskája és cipője egymással harmonizáló bézshez közeli színű volt. Haját elegáns kontyban viselte. Kiegészítésül egyszerű, de elegáns ékszereket viselt, így egy gyémánt és gyöngy kombinációjú fülbevalót hozzá harmonizáló karkötővel. Sminkje semleges, világos színű, visszafogott volt.

Albert király lemondási szándékát három héttel ezelőtt jelentette be. Nagyszabású, nemzetközi ceremónia megrendezésére aligha volt elég a rendelkezésre álló idő. Külföldi uralkodó családok tagjai ezúttal nem vettek részt az új király beiktatási ünnepségén. Mivel a hatalomátadás napja egybeesik az ország nemzeti ünnepével, így a katonai parádé az uralkodó családot is köszöntötte.

Matilda Belgium első belga születésű királynéja. Apja belga, anyja lengyel nemesi családból származik. Lengyelül csak néhány szót tud, mert édesanyja úgy gondolta, nem lesz szüksége a lengyel nyelvre, így nem tanította meg. Beszél franciául, olaszul, angolul és hollandul.mathilde_Philippe

1999-ben ment férjhez a jelenlegi királyhoz. Az uralkodó párnak négy gyermeke született: két fiú és két leány.

Matilda beszédterápiát tanult és néhány évig praktizált is. A nagy hírű Louvain-le-Neuve katolikus egyetemén szerzett mesteri fokozatot pszichológiából.

Mint belga királynénak, Matildának számos hivatali feladatot kell ellátnia; hivatalos utakra kell kísérnie a királyt, illetve fogadni a magas rangú látogatókat. Számos karitatív szervezet védnöke, fővédnöke. Ifjúsági szervezetek munkájában vesz részt. 2009 óta a belga UNICEF tiszteletbeli elnöke, a WHO tiszteletbeli követe. Több mint tíz éve saját alapítványt is működtet, amely a rászoruló embereknek segít olyan fontos témákban, mint a korai iskolázás, a nők egészségvédelme, a fiatalok védelme erőszakos cselekedetektől.

Ezen túl gyakrabban fog szerepelni a sajtóban hivatalos minőségben is, de megjelenését is minden részletre kitérően fogják elemezni a jövőben.

www.dailymail.co.uk

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com