Megbocsátott a férfi annak, aki miatt ártatlanul 40 évig ült a börtönben
Egy amerikai férfinek 40 évig kellett ártatlanul börtönben ülnie egy olyan bűntény miatt, amit nem ő követett el.
Ricky Jackson nemrég szabadult és megbocsátott a fiúnak, aki hamisan tanúskodott, mikor őt elítélték.

A férfi még 1975-ben 18 évesen került börtönbe egy 12 éves fiú vallomása alapján.

2013-ban viszont kiderült, hogy a tinit a hamis tanúskodásra a rendőrök biztatták egy gyilkossági ügyben.
Egy clevelandi bolt tulajdonosát ölték meg és a srác azt mondta, hogy éppen a buszon ült és látta, hogy ki lőtte le a Harry Franks-et.

2013-ban azonban Edward Vernon visszavonta vallomását és közölte, hogy hamisan tanúskodott rendőri nyomásra.


1975-ben a gyilkosságért három embert állítottak bíróság elé.
Jackson mellett Kwame Ajamut és Wiley Bridgemant is halálra ítélték, de a legfelsőbb bíróság életfogytiglanra változtatta.


Az ártatlanul elítélt és a tanú nemrég újra találkoztak 40 év után.

A legmegdöbbentőbb azonban az volt, amit Jackson mondott Vernonnak:

Mindketten áldozatok voltunk, megbocsátok neked – közölte az ártatlanul évtizedekre bebörtönzött férfi, majd megölelte a férfit, akinek a vallomása alapján elítélték.

Az Egyesült Államokban Jackson volt az, aki a leghosszabb ideig ült börtönben ártatlanul.


Az embereket annyira meghatotta a történet, hogy mire Jackson kiszabadult több tízezer dollárt gyűjtöttek össze neki, hogy újra tudja kezdeni az életét.
Forrás: borsonline


Hozzászólások