Megfogta a gazdája kezét a cica, aki az utolsó útjára indult

Vírusszerűen terjed az interneten a megindító fotó.macskaMacskás képekkel Dunát lehetne rekeszteni, ám az egyik online oldalra most feltöltött fotó nem véletlenül hatott meg több száz embert, hiszen az ezen látható nagybeteg cica utoljára tette a gazdája kezére a mancsát. A fényképet feltöltő felhasználó elárulta, hogy a jelenetet akkor örökítette meg, amikor Little Andrew az állatorvoshoz készült, ez pedig egyben élete utolsó útját jelentette.

A cica gazdája elmondta, hogy a 15 és fél éves Little Andrew sokkal erősebb volt, mint ő és az anyukája. Sajnos a cica sokat betegeskedett az elmúlt időben, amikor pedig már nem volt képes dorombolni, akkor a gazdi megértette, hogy eljött a búcsú ideje, hiszen tudta, hogy egy barátot elveszíteni nagyon nehéz, ám nem akarta, hogy a kedvence tovább szenvedjen, ezért az altatás mellett döntött.

A szívbe markoló kép vírusszerűen kezdett terjedni a világhálón, ahol a rengeteg hozzászólás jól mutatja, hogy mennyi ember érzi át a szomorú búcsú perceit. A kommentek között többen írták, hogy: „Milyen megindító pillanat. Részvétem neked és az egész családodnak”, „Megszakad a szívem... szegény cica, nyugodjon békében!”, „Elsírtam magam”.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

10 éves kisfiú találmánya megmentheti a forró autóban hagyott gyerekeket

10 éves kisfiú találmánya megmentheti a forró autóban hagyott gyerekeket

Az amerikai kisfiú szenzációs eszközt talált fel, amellyel életeket menthet meg.

Túl szexinek ítélt fürdőruhája miatt kidobták a nőt a medencéből

Túl szexinek ítélt fürdőruhája miatt kidobták a nőt a medencéből

A nő vőlegénye osztotta meg a fotót, amely aztán nagy felháborodást okozott.

Botrányt keltett a muszlim vevőknél a Lidl sertéshúsos terméke

Botrányt keltett a muszlim vevőknél a Lidl sertéshúsos terméke

A Lidl áruház később bocsánatot is kért az árusított termék miatt.

Majdnem belehalt a forgatáson szerzett sérülésébe George Clooney

Majdnem belehalt a forgatáson szerzett sérülésébe George Clooney

Öt világsztár, aki második esélyt kapott az élettől.

Bezáratnák a muszlim óvodákat  mert elszigetelik a gyerekeket

Bezáratnák a muszlim óvodákat mert elszigetelik a gyerekeket

Nagy felháborodást keltett a napokban az osztrák külügyminiszter kijelentése.

26 éve ülteti vissza az erdő fáit egy kitartó indiai pár – videó

26 éve ülteti vissza az erdő fáit egy kitartó indiai pár – videó

A házaspár évtizedek óta küzd azért, hogy élhetőbb és zöldebb legyen a Föld.

Hihetetlenül lenyűgözi anyukája éneke az 5 hónapos babát

Hihetetlenül lenyűgözi anyukája éneke az 5 hónapos babát

A kis Julieta felnőttek módjára könyökölve hallgatja anyukája énekét.

A világ legszexibb doktorától robbant fel a Facebook

A világ legszexibb doktorától robbant fel a Facebook

Rehan Munir csak kiadó lakást keresett, amikor a posztja alá több ezer komment érkezett a szebbnél szebb nőktől és férfiaktól.

Búzadaráról írt afro-slágert egy nigériai diák – videó

Búzadaráról írt afro-slágert egy nigériai diák – videó

Akármilyen hihetetlenül hangzik, már több mint 300 ezren nézték meg a videót.

Szökés helyett mentőt hívtak az elájult börtönőrhöz a rabok

Szökés helyett mentőt hívtak az elájult börtönőrhöz a rabok

Polk megye seriffhelyettese a raboknak köszönheti életét.

http://ujhazak.com