Megható! 25 év után találkozott a nővel, aki kisbaba korában megmentette az életét

Egy fiatal lány 25 év után ismerte meg azt a nőt, aki még kisbaba korában megmentette az életét. A kislány és a mamája autóbalesetet szenvedtek. Egy jóságos hölgy és barátnője azonban kihúzták őket a roncsok közül.


A történet tehát 25 évvel ezelőtt kezdődött. 1988-ban Shelley Cumley éppen hazafelé autózott a munkából egy barátjával. Nem tudta, hogy ami ezután történik, az megváltoztatja az egész életét.

Az I-5-ös autópályán haladtak, amikor egy szörnyű balesetet láttak. Egy ittas sofőr áttérve a szemközti sávba összeütközött egy szabályosan közlekedő kocsival.

autobaleset

Gondolkodás nélkül rohantak segíteni, attól tartva, hogy a kocsi fel fog robbanni. A barátnője a sofőrt mentette ki, míg Shelley pedig a hátsó ülésen lévő pár hónapos babát húzta ki a ronccsá tört kocsiból.

Közben persze szóltak a mentőknek is. A kocsi nem robbant fel és a mentők is idejében megérkeztek, hogy kórházba vigyék a sérülteket.

Shelley is bekísérte őket és az úton végig az ölében tartotta a babát, Nicole-t. A kórházban pedig megvárta, amíg megvizsgálják a picit és érte jönnek a rokonai. A kisbaba látszólag egészségesnek tűnt.

reunion5n-8-web

Viszont pár nappal később Shelley arról értesült, hogy a gyerek hónaljtól lefelé megbénul gerincsérülés miatt. Ezt pedig a baleset után egy ideig nem vették észre.

A nő mikor ezt megtudta sírva tért haza, és azt hitte, hogy miatta van a kicsi súlyos sérülése. Azt hitte akkor keletkezett, mikor kirángatta a babát a roncsból. A későbbi vizsgálatok során kiderült, hogy a baleset következtében sérült meg a pici gerince – de erről Shelley már nem tudott. Bűntudat gyötörte 25 éven keresztül.

1392346863000-cumley

Aztán egyik nap véletlenül az email fiókjában egy hírlevélhez csatolt videót talált. A filmet Nicole Farley készítette az életéről, hogy másoknak erőt tudjon adni a történetével. Ne adjuk fel akkor sem, ha mindent elvesztettünk.  Elmesélte, hogy egész életét kerekesszékben kell leélnie, de beutazta a világot. Egyetemet végzett, saját óvodát nyitott és úgy érzi boldog.

autobaleset(1)

Mikor mindezt Shelley látta azonnal email-t írt a lánynak, hogy felvegye vele a kapcsolatot. A következő levelet küldte el: „Nicole, én vagyok az az ember, aki aznap kihúzott téged a roncsból. Shelley Cumley-nak hívnak és könnyek között írok most neked” és a végén pedig az áll, hogy ha Nicole úgy érzi, vegye fel vele a kapcsolatot.

1392346863002-Farley-w-Cumley

A lány természetesen válaszolt és azóta már találkoztak is. Nicole megköszönte Shelley-nek, amit érte tett, a megmentőt pedig többé nem gyötörte a bűntudat.

megmento

35121343001_3203059576001_reunited-lg

reunion5n-6-web

Ezt a videót készítette Nicole:




Ezek pedig a találkozás megható pillanatai:



forrás: hír24

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com