Megható meglepetésben részesítették a menyasszonyt meggyilkolt apjának rendőrkollégái – videó

Egy 22 éves amerikai lánynak a napokban volt az esküvője, de sajnos a hagyományos apa-lánya tánc nem valósulhatott meg.


Kristen Mundell édesapját ugyanis rendőrként szolgálatteljesítés közben meggyilkolták 6 évvel ezelőtt, 2009-ben.

Az elhunyt Kent Mundell kollégái azonban szívszorító meglepetésben részesítették a lányt az esküvője napján, aki sírva fakadt a meghatottságtól.

Az elhunyt férfi kollégái megjelentek a lány esküvőjén, hanem részt is vettek benne. Ők helyettesítették Kristen apját az apa-lánya tánc alatt.

after-her-dad-died-on-duty-this-bride-got-an-emotional-surprise-on-the-dance-floor-5

A lány édesapja Pierce nevű kisvárosban volt seriff-helyettes, amikor egy családon belüli erőszakhoz hívták. Mikor azonban kiszállt lövést kapott, és egy hét után belehalt a sérüléseibe.

„Elképesztő, hogy már hat éve nincs köztünk” –mondta el a 22 éves lánya, a KOMO amerikai hírcsatorna riporterének.

apa-lny342d2

Kristen arról is beszélt, hogy az esküvőre készülődés közben sokszor megérezte apja hiányát. „Boldog vagyok, hogy végül a ceremóniát és a lagzit is sikerült úgy megszervezni, hogy legyen egy szabad hely apának fenntartva.”

A lány az esküvője napján még a ruhájába is kék szalagot fűzött, hogy ezzel is apjára emlékezzen.

apa-lnya2343a

Kristen elmondta, hogy sejtette, hogy az apja kollégái valami meglepetéssel állnak elő az esküvőn, de arra nem gondolt, hogy ez egy különleges apa-lánya tánc lesz majd. „Mikor az egyikük felkért, és táncolni kezdett velem, elakadt a szavam. Mikor néhány perc múlva odalépett egy másik kolléga és lekért, már sírtam” – mesélte Kristen, aki annyira elérzékenyült, hogy képtelen volt végigtáncolni a dalt.

after-her-dad-died-on-duty-this-bride-got-an-emotional-surprise-on-the-dance-floor-6

„Ez volt a legszebb esküvői meglepetés, amit csak kaphattam. Boldog vagyok, hogy édesapámnak ilyen jó barátai voltak. Biztos vagyok benne, hogy egész életemben számíthatok majd rájuk” – közölte a lány.

apa-lanya-tanc2

apa-lanya-tanc3

apa-lnya4e6e1



Forrás: 24.hu

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com