Megható szerelmes levelet írt a 10 éves kisfiú

Cole gyönyörű üzenettel lepte meg a megsérült barátnőjét.coleA texasi Montgomery élő Cole és Sherri csak 10 éves, mégis közel egy éve, hogy egy párt alkotnak. Erről a kapcsolatról mesélt Nicole Rodriguez, a kislány anyukája, aki azzal kezdte a történetet, hogy Cole negyedikes volt, amikor beleszeretett a a lányba, akit elhívott egy iskolai ünnepélyre.

A két fiatal azóta együtt van, amiben nincs semmi felháborító, sőt, a két fiatal egymás nagy támogatója, hiszen Cole versenyszerűen baseballozik, míg Sherri versenyszerűen futballozik. A szerelmesek természetesen kijárnak egymás meccseire, hogy lelkesítsék a másikat.sherryA mérkőzéseken kívül csak családi vacsorákon találkoznak a szerelmesek, hiszen ahhoz még nagyon fiatalok, hogy egyedül randevúzzanak.
Sajnos a hétvégi meccsen Cole-nak azt kellett látnia a lelátóról, hogy a barátnője keresztszalag-szakadást szenved, és azonnal meg kell műteni.kidsAz anyuka elmesélte, hogy amikor este hazaértek, akkor Cole elmondta, hogy szeretne írni egy levelet a barátnőjének, hátha sikerül egy kicsit felvidítania. Az anyuka könnybe lábadt szemekkel olvasta az elkészült üzenetet.letterÍme a levél:

„Kedves Sherri,

Nagyon sajnálom, hogy megsérült a térded. Nagyon fog hiányozni, hogy láthassam, ahogy játszol. Sajnálom, hogy most nem fogsz tudni sportolni, de tudom, hogy gyorsan meg fogsz gyógyulni, és hamarosan újra láthatom, ahogy játszol. Tudom, hogy most nem tudsz sportolni, de akkor is feldobja a napomat, ha láthatóm a csodálatos mosolyodat.

Istennek mindenki számára van egy terve. Igaz, olykor nehéz megérteni, hogy mi miért történik velünk, de apu szerint az Isten csak azért engedi, hogy mindenféle történjen velünk, mert látni akarja, hogy képesek vagyunk-e kezelni a helyzetet.

Szép, kedves, vicces, erős lány vagy, aki nagyon jó barát. Hamar túl leszel ezen. Addig is kérlek szólj, ha tudok valamiben segíteni a felépülésed ideje alatt. Remélem, hogy hamarosan meggyógyulsz és jobban fogod érezni magad.

Barátod,
Cole”parA gyönyörű levél mellett Cole tortával és egy plüssmacival is meglepte a barátnőjét, aki az oldalvonalról nézte az egyik fociedzést. Sherri arca ettől a gesztustól egyből felderült. A kislány unokatestvére a Twitteren osztotta meg a szerelmes levelet, ami hatalmas sikert aratott. Sokan úgy gondolják, hogy ilyennek kellene lennie minden jól működő párkapcsolatnak.levelCole anyukája elárulta, hogy eleinte kétségei voltak, de most már tudja, hogy természetes és teljesen őszinte az a viszony, ami Cole és Sherri között van. A kisfiú már a kapcsolat kezdete óta azt mondta a lánynak, hogy azért szereti, mert vicces, sportos és kedves.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások


10 éves kisfiú találmánya megmentheti a forró autóban hagyott gyerekeket

10 éves kisfiú találmánya megmentheti a forró autóban hagyott gyerekeket

Az amerikai kisfiú szenzációs eszközt talált fel, amellyel életeket menthet meg.

Túl szexinek ítélt fürdőruhája miatt kidobták a nőt a medencéből

Túl szexinek ítélt fürdőruhája miatt kidobták a nőt a medencéből

A nő vőlegénye osztotta meg a fotót, amely aztán nagy felháborodást okozott.

Botrányt keltett a muszlim vevőknél a Lidl sertéshúsos terméke

Botrányt keltett a muszlim vevőknél a Lidl sertéshúsos terméke

A Lidl áruház később bocsánatot is kért az árusított termék miatt.

Majdnem belehalt a forgatáson szerzett sérülésébe George Clooney

Majdnem belehalt a forgatáson szerzett sérülésébe George Clooney

Öt világsztár, aki második esélyt kapott az élettől.

Bezáratnák a muszlim óvodákat  mert elszigetelik a gyerekeket

Bezáratnák a muszlim óvodákat mert elszigetelik a gyerekeket

Nagy felháborodást keltett a napokban az osztrák külügyminiszter kijelentése.

26 éve ülteti vissza az erdő fáit egy kitartó indiai pár – videó

26 éve ülteti vissza az erdő fáit egy kitartó indiai pár – videó

A házaspár évtizedek óta küzd azért, hogy élhetőbb és zöldebb legyen a Föld.


Hihetetlenül lenyűgözi anyukája éneke az 5 hónapos babát

Hihetetlenül lenyűgözi anyukája éneke az 5 hónapos babát

A kis Julieta felnőttek módjára könyökölve hallgatja anyukája énekét.

A világ legszexibb doktorától robbant fel a Facebook

A világ legszexibb doktorától robbant fel a Facebook

Rehan Munir csak kiadó lakást keresett, amikor a posztja alá több ezer komment érkezett a szebbnél szebb nőktől és férfiaktól.

Búzadaráról írt afro-slágert egy nigériai diák – videó

Búzadaráról írt afro-slágert egy nigériai diák – videó

Akármilyen hihetetlenül hangzik, már több mint 300 ezren nézték meg a videót.

Szökés helyett mentőt hívtak az elájult börtönőrhöz a rabok

Szökés helyett mentőt hívtak az elájult börtönőrhöz a rabok

Polk megye seriffhelyettese a raboknak köszönheti életét.

http://ujhazak.com