Megható videó: a magyar futónő feladta a döntőt, hogy felsegítse elesett társát
Az idei év fair-play díjának egyik esélyese lehetne egy magyar futónő, aki elképesztő dolgot tett.
A grosettoi versenyen történt a 3000 méteres akadályfutás során. Tóth Anna Lili a szám esélyese a harmadik körben a gát átugrása után az első helyen hatalmasat esett. Mindenki átlépett rajta és folytatta a versenyt, azonban honfitársa, Pavuk Tíra megállt, feladta a döntőt, hogy felsegítse őt. – írja az nso.hu.
„Bevallom, én nem láttam Lili esését. Természetesen próbáltam biztatni, hogy jöjjön tovább, de nagyon nagyot esett, nem tudta folytatni. Mikor kérdeztem, hogy van, azt mondta, szédül, látszott, hogy sokkos állapotban van. Szerencsére hívtak a kórházból az előbb, így tudom, hogy nem tört el semmije. Fantasztikus érzés volt amit a közönségtől kaptam, először azt hittem, más versenyszám miatt tapsolnak. A célom az volt, hogy döntőbe kerüljek, ez egyéni csúccsal sikerült, így elégedett vagyok.” – mondta el a sporlapnak Pavuk Tíra. A lány percekig nem a versennyel foglalkozott, de végül visszatért és a 12. helyen fejezte be.
Tóth Anna Lili állapotáról a szakmai csapatvezető, Lengyák György az alábbiakat közölt a lappal:
„Az esés következtében beütötte a fejét, csípőjét, így kórházba szállították. Szerencsére törést nem állapítottak meg, viszont a lehetséges agyrázkódás miatt bent tartották. Ha minden rendben van, akkor a hajnali órákban kiengedik. Szeretném megemlíteni, hogy mennyire büszke vagyok Tírára, a szállásra visszaérve az étteremben is óriási ováció fogadta, nem véletlenül.”
Forrás: 24.hu, nso.hu

Hozzászólások