Megható videó: A takarítónő megkapta a házat, amit ki kellett volna takarítania

A break.com csapata olyan tréfát eszelt ki, amitől garantáltan könnybe lábad a szeme. 

Cara Simmons egyedülálló 3 gyermekes anya, aki takarítónőként keresi meg a pénzt ahhoz, hogy elássa gyerekeit mindennel, ami tőle kitelik. A hir24.hu információi szerint, a keményen dolgozó nő, most olyan ajándékban részesült, amiről álmodni sem mert. A főnöknője elmondta róla, hogy Cara szinte minden munkát elvállal és az utóbbi időkben egészségügyi problémákkal küzd az állandó túlterheltség miatt.

break-prank-it-fwd-600x369Az "átverést" úgy szervezték meg, hogy Cara azt gondolja a házat ahova reggel érkezik, egy este rendezendő parti miatt kell kitakarítania. Megérkezve rögtön befogják, hogy kóstolja végig a 6 fogásos luxus menüt, amit majd a vendégeknek szeretnének felszolgálni, vajon megfelelő-e.

#t=494

Utána egy órás masszázsban részesült és ruhákat kapott. A legnagyobb meglepetés azonban még csak ezután jött, amikor a költöztető cég elkezdte dobozokba pakolva az ő saját dolgait behordani. A teljesen összezavarodott asszonynak csak ezután árulták el, hogy az egész ház az övé.

forrás:hir24.hu

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com