Megkezdték a telelést a Száhel-övezetben a magyar jeladós fehér gólyák

Elérték a Száhel-övezetet azok a fehér gólyák (Ciconia ciconia), amelyeket az elmúlt két évben jelöltek meg Nógrád megyében, illetve Szlovákia déli részén egy határokon átnyúló védelmi programban – tájékoztatta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) programkoordinátora az MTI-t.

Papp Ferenc hozzátette: a madarak jeladója az után kezdett el újra működni, hogy olyan területekre értek, amelyeknek jobb a GSM-hálózat lefedettsége. A koordináták alapján a madarak már megkezdték a telelést a Szaharától délre eső területeken.
„A legnyugatabbra a Varbó nevű öreg madár jutott, de előtte csaknem három hónapon keresztül nem tudtunk róla semmit. Utoljára a Nílus mellől, Szudánból szolgált adatokkal, de utána távolra került a GSM tornyok hatósugarától. Jelenleg a Csád-tó maradványának közepén tartózkodik, Csád, Niger és Nigéria hármas határán. Ez azért is érdekes helyszín, mert itt találkoznak egymással a Boszporusz felett vonuló közép- és kelet-európai, illetve a kontinenst Gibraltárnál elhagyó, a németországi Weser folyótól nyugatra fészkelő fehér gólyák” – mondta a programkoordinátor.

golyakacsotaA magyar fehér gólyák vonulási útvonalának korábban ismeretlen kitérőjéről Csád déli részére csak a 2012 augusztusában a Nógrád megyei Nemti község határában befogott, majd jeladóval ellátva szabadon engedett, Zagyva nevű gólyának köszönhetően tudnak a szakemberek. A madár vándorútja során kétszer is felkereste a Száhel-övezet ezen részét. Zagyva jeladója ez év június 7-e óta nem működik, akkor a madár a Sínai-félszigeten tartózkodott. Másfél év alatt azonban 11 603 GSM-koordinátát szolgáltatott, képet adva tartózkodási helyeiről.
Papp Ferenc hozzátette: a madarak „bejelentkezésével” az is kiderült, hogy az összes öreg nógrádi fehér gólya nyugatabbra, Csád irányába vonul, míg a fiatal madarak többsége, így Picur és Keszi, valamint a Szlovákiában jelölt Peter a Nílus mentén, Szudánban választott telelőhelyet.
Az MME munkatársai 2012 óta 44 fehér gólyát láttak el GSM-alapú jeladóval a „Madárvédelem és kutatás határok nélkül” magyar-szlovák, illetve az „Északi gólyahír” című projekt részeként a két országban. A fiatal madarak jelentős része elpusztul az első őszi vándorút során, de a térképen is nyomon követhető példányok mellett még több mint tíznek aktív a jeladója.

A madarak tartózkodási helye itt követhető nyomon: nyomon: http://www.satellitetracking.eu/inds/showmap/?check_169=169&check_164=164&check_171=171&check_168=168&check_116=116&check_167=167&check_165=165&check_158=158&check_170=170&check_166=166

forrás:MTI

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com