Megmentették a világ legszerencsésebb kolibrijét!

Ezt a cukor kis madárkát egy család mentette meg, akit nevezhetünk jó tündér csapatnak is.


A törékeny kis kolibrinek az volt a súlyos problémája, hogy landoláskor legyengült annyira, hogy többé már nem tudott szárnyra kapni! Illetve mégis?

Két jó ember észrevette a bajba jutott picurka szárnyast és hamar gondozásukba vették. Sok munkájába tellett a családnak, hogy a kolibri új erőre kapjon, hiszen nap, mint nap táplálni kellett őt.

1

Kezdetben a bajba jutott madárka cukros vizet kapott, amelyet nem egykönnyen fogadott el. Ráadásul problémát jelentett szegénynek az is, hogy olyan lények segítettek rajta, akiket esetleg csak látott, de közvetlen közelükben soha nem volt. Időnek kellett eltelni, hogy az emberek önzetlen segítségét elfogadja.

A kolibri szerencsére olyan erőre tett szert, hogy önállóan evett és ivott, majd lépésekben felépült, míg saját magától oda repült az általa kedvelt virágra és még egyszer visszanézve megmentőire, elrepült.

2

3

4

5

6

7

Előzőekben is írtunk már cikket arról, hogy két magyar férfi, hogy mentett meg egy kismadarat, amit ITT olvashattok.

Forrás: twice

Hozzászólások

Ritka és drága gyümölcs a fekete alma

Ritka és drága gyümölcs a fekete alma

Luxusterméknek számít a Black Diamond alma.

Félmilliót adtak a majdnem kidobott játékért

Félmilliót adtak a majdnem kidobott játékért

Sokat érnek a gyűjtőknek a Kovap játékok.

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

http://ujhazak.com