Megmentették az apró cicust, aki könyökízületek nélkül született

Egy cica elképesztő élni akarása és az emberek szeretete csodát tett az állattal.

Kicsi Roo rendellenességgel született, még 2016 áprilisában. Ő volt a legkisebb két testvére mellett, a menhely gondozói azonban rögtön észrevették, hogy valami baj van vele.

A cicus mozgása furcsa volt és a röntgen kimutatta, hogy könyökízületek nélkül jött a világra.

A menhely egyik dolgozója, Marnie Russ azonban a speciális szükségleteket igénylő állatokkal foglalkozik és úgy döntött, hogy hazaviszi a cicát.

Azóta eltelt 8 hónap és Kicsi Roo csodaszép felnőtt macsek lett.
A cica megtanulta, hogyan kell használni a mellső lábait is, így most már úgy jár-kel a lakásban, mintha semmi baja nem lenne. Gazdái szerint, aki először látja, nem biztos, hogy rögtön rájön, hogy a cica annak idején betegen született.

   

Forrás: zoozoo.hu


Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com