Megnyitották a százéves budapesti autóbusz-közlekedést ünneplő programsorozatot

Megnyitották a százéves budapesti autóbusz-közlekedést ünneplő programsorozatot vasárnap a fővárosi Hősök terén. Az eseményt követően a tizenegy különböző busz alkotta konvoj végighaladt az 1915-ben indított első járat útvonalán, majd emléktáblát helyeztek el a 105-ös busz Bajcsy-Zsilinszky úti megállójában.

A Hősök terén felsorakoztatott, az 1915. március 1-jén indult fővárosi autóbusz-közlekedés különböző korszakait képviselő tizenegy busz előtt tartott sajtótájékoztatón Szeneczey Balázs városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes a budapesti tömegközlekedés legfontosabb elemének nevezte az autóbusz-ágazatot.

nnu

Kiemelte: a tömegközlekedést használók több mint 40 százaléka száll fel naponta a 277 járatviszonylaton közlekedő több mint 1300 autóbuszra.

A buszok állapotáról szólva elmondta: négy-öt éve a vezetők még télikabátban ültek a régi Ikarus-buszokon, és egyes járműveket egész éjszaka járatni kellett, hogy reggel el lehessen velük indulni. Ezzel szemben az elmúlt években 550 alig használt vagy új autóbuszt állítottak forgalomba, 2018-ra pedig a flotta összes tagja modern, alacsonypadlós jármű lesz – hangsúlyozta Szeneczey Balázs.

Példaként említette a következő hónapokban forgalomba állítandó 28 hibrid meghajtású autóbuszt, amelyekkel több mint 35 százalékos károsanyag-kibocsátás csökkenés érhető el. Emellett egy elektromos meghajtású flotta forgalomba állítását is tervezik, ezek előreláthatóan a Várnegyedben és a Margitszigeten fognak járni - mondta.

Download (3)

A főpolgármester-helyettes úgy összegzett: reményeik szerint a fővárosi buszközlekedés indulásának 125. évfordulóján úgy emlékeznek majd a 2010-es évekre, mint amikor "végre-valahára versenyképessé vált a budapesti autóbusz-közlekedés".

Úgy folytatta: azt is elmondhatjuk, hogy a BKV már "nem egy szitokszó, mint 2006 és 2010 között", hanem egy prosperáló cég, amely az elmúlt években nem szorult működési hitel felvételére. Azt gondolom, a BKV minden tekintetben versenyképessé tud válni, ha tudunk forrást biztosítani arra, hogy lízingkonstrukció keretében még több modern autóbuszt vásároljon - tette hozzá.

Bolla Tibor, a BKV Zrt. elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta: számukra ez a száz év nemcsak egy dátum, hanem egy fejlődéstörténet. Mint mondta, bár 1915 előtt is volt buszközlekedés a fővárosban, ekkor indult az első állami szervezésű, menetrend szerint, 15 percenként közlekedő buszjárat, amelynek járműveit megálló híján le kellett inteni. Míg 1930-ban ezer embert foglalkoztatott a buszágazat, addig 1968-ban, a BKV megalakulásakor már kilencezret - tette hozzá.

Az ágazat jelenéről szólva Bolla Tibor azt mondta: büszkék arra, hogy tavaly hosszú évek után ismét új, ráadásul magyar járművet tudtak forgalomba állítani, az Ikarus 127-est. A részegységenként megvásárolt buszokat a BKV dolgozói rakták össze, ez is azt mutatja, hogy mind a magyar iparban, mind a BKV-ban megvan a lehetőség új buszok forgalomba állítására - hangsúlyozta.

Download (2)

Az elnök-vezérigazgató kitért a centenáriumot ünneplő programsorozatra, amelynek Tarlós István főpolgármester a fővédnöke. Elmondása szerint kéthavonta megnyitnak az utazóközönség előtt egy-egy autóbuszgarázst, először április 26-án a kelenföldi telepre várják az érdeklődőket. A gyerekeknek rajzpályázatot indítanak, de az év során más rendezvényekkel, nosztalgiamenetekkel és játékokkal is készülnek – emelte ki.

Az eseménysorozat programjai megtalálhatók a BKV és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Facebook-oldalán (https://www.facebook.com/bkvzrt1, https://www.facebook.com/bkkbudapest), valamint a BKV és a BKK honlapján (www.bkv.hu, www.bkk.hu ).

A sajtótájékoztatót követően az érdeklődők felszállhattak a kiállított tizenegy autóbuszra, amelyek végigmentek az első, 1915-ben indított buszjárat vonalán, az Andrássy úton a Bajcsy-Zsilinszky útig. Majd a résztvevők a 105-ös busz Bajcsy-Zsilinszky úti megállójában a centenárium tiszteletére emléktáblát helyeztek el.

MTI

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com