Mégsem volt jó ötlet kígyót venni részegen

Az érdekes eset Angliában, Coventry-ben történt. Egy brit férfi egy részeg éjszaka után felfedezte, hogy egy 10 láb hosszú pitont vásárolt, és bűnösnek vallotta magát a bíróságon - orgazdaság elkövetése miatt.
piton
A 29 éves Dwayne Matthews ügyvédje - Richard Baker - elmondta Coventry bíróságán, hogy az ügyfele és annak barátai január 11-én erősen ittak, amikor egy idegen felajánlott Matthewsnak egy eladó kígyót. Az ügyvéd elmesélte, hogy nem kétséges, hogy Dwayne-t részeg barátai noszogatták, így ő is úgy döntött, hogy jó ötlet lenne megvenni az állatot, majd eladni. Másnap reggel viszont rájött, hogy mégsem volt olyan túl jó az "üzlet".


"Amikor felkelt, látta egyik barátja a kanapén aludni, akire a kígyó már S-alakban volt rácsavarodva, és úgy volt nyitva a szája, mint egy kobrának. Ahelyett, hogy kifutott volna a házból - ahogyan néhányan tennék, és sorsára hagyta volna barátját -, inkább hősiesen "letartóztatta" a kígyót. Felszaladt az emeletre, felkapott egy paplant, majd a kígyóra dobta, hogy legyőzze azt és egy tartályba helyezze. Olyan volt, mint egy Guy Ritchie-film mellékcselekménye." - mondta Baker.

A 8 másik társával együtt - januárban - ellopott piton visszakerült eredeti tulajdonosához.

Matthews azután tartóztatták le, hogy megpróbált túladni a kígyón. A férfi bűnösnek vallotta magát az orgazdaság bűncselekményében. A bíróság Dwayne Matthewst nyolc hetes felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, valamint 129 dolláros bírósági költséget és 121 dollárnyi kártérítést kell fizetnie az áldozat felé.

Forrás: upi.com

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com