Megújult a Budakeszi Vadaspark madárrészlege

Esztétikai, valamint állat- és egészségvédelmi változásokon esett át a Budakeszi Vadaspark madárrészlege, amely így mostantól szebb és élhetőbb környezetben mutatja be az ott élő szárnyasokat.madarA park közleményében azt írja, hogy a madárrészleg faépítményei a park 1979-es nyitása óta meglehetősen elkoptak, ezért a vadaspark szakemberei a röpdesor régi faszerkezetét felújították, a felületkezelés során pedig új színre is festették. A világosabb borításnak köszönhetően a ketrecek szebbek, beláthatóbbak, élhetőbbek lettek, a látogatók ezáltal még közelebb érezhetik magukhoz az ott élő állatokat.

A felújításnak állat- és egészségvédelmi okai is voltak, hiszen a régi faszerkezet meglazult elemei miatt a madarak jobban ki voltak téve a kisragadozóknak, például a nyesteknek, de a megújult és megerősített madárrészlegnek köszönhetően most ez a veszély is elhárult.

Továbbá fajspecifikusan átalakították az egyes ketrecek berendezését is, hogy minden ott élő állat igényeit a lehető legmegfelelőbb módon tudják az állatvédők kiszolgálni. A baglyok lábkímélő, műfüves megoldásnak örülhetnek, és újabb társas kifutókat is kialakítottak, hogy a békésen egymást megtűrő madárfajokat, például a szarkákat és a kacsákat együtt lehessen látni.

A megújult részleg két szajkónak, egy hollónak, két macska-, illetve egy gyöngybagolynak, két fácánnak, egy szarkának és egy komplett kacsaállománynak nyújt otthont. A megszépült röpdesor mellé a Budakeszi Vadaspark szakemberei felújított pihenőrészt is kialakítottak padokkal, az egyes madarakhoz pedig új, az eddiginél is bővebb tudnivalókat tartalmazó információs táblákat helyeztek ki.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com