Megújult a II. kerületi Macis játszótér

Megújult a II. kerületi, Görgényi úton található Macis játszótér 32 millió forintos önkormányzati támogatásból a Pilisi Parkerdő Zrt. kivitelezésében.A parkerdő kedden, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a megújult játszótéren főleg fából készült, egyedi tervezésű eszközök, hinták, mozgalmas, erőpróbáló játékok - kalandmászóka, oszlopbolyongó - és statikus szoborjátékok kaptak helyet.

    
A talaj biztonságos, ütéscsillapító burkolatot kapott, a játszótér központi témája pedig az erdei élővilág, azon belül a barna medve lett - tették hozzá. Ismertették, az önkormányzati támogatásból a játszótér környezetét is rendbe tették: új utcabútorokat helyeztek el és felújították a parkolót, az erdei sétautat, valamint a szemeteseket is.
    

A közlemény szerint  Láng Zsolt (Fidesz-KDNP), a II. kerület polgármestere a játszótér átadóján azt mondta, az együttműködés célja a város erdőterületeinek megóvása, a II. kerület természeti fenntarthatóságának és a kerületben élő családok életminőségének javítása.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

A kutyáját teszi meg egyetlen örökösének közel egymillió amerikai

A kutyáját teszi meg egyetlen örökösének közel egymillió amerikai

Ettől a húsz ténytől le fog esni az állad!

Rejtélyes mérgezés történt a Titanic forgatásán

Rejtélyes mérgezés történt a Titanic forgatásán

Titokzatos történetek, amelyekre nem találtak magyarázatot.

Zavarba ejtő tények a világról

Zavarba ejtő tények a világról

Rengeteg random érdekesség érkezett Brittany Packnett Cunningham Twitteren közzétett kérdésére.

A hadtörténelem legnevetségesebb uniformisai

A hadtörténelem legnevetségesebb uniformisai

Nem csupán röhejes, de halálos is lehetett némelyik egyenruha.

http://ujhazak.com